A közép- és kelet-európai országokkal való szorosabb együttműködésen keresztül kíván lendületet adni saját gazdasági fejlődésének az észak-kínai Liaoning tartomány – olvasható a China Daily angol nyelvű pártlap internetes oldalán.
A 44 millió lakosú Liaoning előljárója tavaly október óta tölti be a Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködéséért felelős tartományi kormányzók szövetségének elnöki tisztét, aminek folytán jövőre otthont ad majd Kína és a kelet-közép-európai régió vezetői találkozójának.
Kína és a 16 kelet- és közép-európai ország közötti együttműködési mechanizmust 2012-ben hozták létre, majd idén áprilisban, Görögország hozzáadásával a megállapodás a „17+1” nevet kapta.
148 ezer négyzetkilométeres területével Liaoning akkora, mint Ausztria és Csehország együttvéve. A tartomány gazdag természeti forrásokban, valamint fejlett feldolgozóipari infrastruktúrával, illetve jelentős ipari munkaerővel rendelkezik. Bár az 1970-es években még az ország három ipari központja közé tartozott – Sanghaj és Tiencsin mellett -, a következő évtizedekben hanyatlásnak indult, mert „nehézségekbe ütközött a piacgazdasággal járó strukturális reformok végrehajtásában”.
A központi kormányzat 2016 áprilisában új intézkedéseket vezetett be a tartomány gazdaságának fellendítésére, egyebek mellett például szabadkereskedelmi zónát hoztak létre Liaoningban, továbbá javították az üzleti környezetet. Tang Ji-csün, liaoningi kormányzó a Sárga-tenger partján fekvő tartományt befektetéseken, logisztikai összeköttetéseken és kulturális csereprogramokon keresztül kívánja a kelet-közép-európai országok és Kína közötti együttműködés „etalonjává” alakítani.
Ezek az országok számos olyan árucikkel rendelkeznek, amelyekre szükségünk van, a többi közt kiváló minőségű gépekkel, mezőgazdasági cikkekkel és élelmiszerrel
– idézte a China Daily a kormányzót.
A liaoningi kereskedelmi hivatal adatai szerint
a tartomány és a kelet-közép-európai országok közötti kereskedelem összértéke tavaly elérte a 15,7 milliárd jüant (656 milliárd forint), ami 32 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.
Liaoningi vállalkozók a térségből eddig Romániában, Szerbiában és Csehországban hoztak létre nemzetközi ipari parkokat.
A gazdasági és kereskedelmi együttműködés mellett Liaoning számos nemzetközi szállítási folyosót is kiépített. Senjang, a tartomány székhelye tölti be a fő nemzetközi tehervasúti központ szerepét, míg Talien és Jingkou kikötői tengeri összeköttetést biztosítanak a kelet- és közép-európai országokkal. A Kína-Európa gyorsvonatnak köszönhetően Varsó, Prága és Pozsony érhetőek el közvetlenül Liaoningből. Csak a jingkoui kikötőből tavaly 720 ezer konténert szállítottak Európába vasúton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.