Több száz milliárdos adókülönbözetet tárt fel a NAV
Az adóhatóság tavaly 190,6 ezer adószakmai vizsgálatot végzett, amelyek 122 ezer adózót érintettek. A feltárt adókülönbözet meghaladta a 274,5 milliárd forintot, a kivetett szankciók összege 208,6 milliárd forintot tett ki – emelte ki az MTI a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bulletin 2018 című kiadványából. A hivatalnál egyre nagyobb szerepet kapnak a valós idejű, célzott vizsgálatok. Kevesebb ellenőrzéssel, központosított kockázatelemzéssel és új szolgáltatások – például a kiemelt adózók előzetes értesítése, a támogató eljárás vagy az adótraffipax – bevezetésével hatékonyabban biztosíthatók a bevételek.
Csökkent az ellenőrzéstípusok száma, középpontba került a jogkövetéssel arányos hatósági fellépés. Tavaly 15 475 támogató jellegű ellenőrzés eredményeként az adózók önellenőrző, illetve alapbevallásaikban 13,18 milliárd forint adóról adtak számot. A múlt évtől a NAV – az EU tagállamai közül egyedüliként – biztosítja a papírmentes ellenőrzést, tavaly 12 ezer ilyen ellenőrzése volt. Ezekben az eljárásokban nincs szükség az adózó személyes részvételére, a NAV az ügyfél elektronikus tárhelyére küldi az ellenőrzés hivatalos iratait, az ellenőrzött fél iratait, beadványait pedig hivatali tárhelyén fogadja. A szakterületi ellenőrzések közül az online pénztárgépek adatainak felhasználásával végzett 9,6 ezer ellenőrzés 2,8 milliárd forint adókülönbözetre derített fényt. A jövedéki szakterületen befejezett 48,5 ezer ellenőrzés 13,5 ezer esetben tárt fel jogsértést, a kiszabható bírság összege megközelítette a 2,9 milliárd forintot. A közúti ellenőrzések során feltárt jogsértések miatt 5,6 ezer esetben kellett közigazgatási bírságot kiszabni mintegy 850,7 millió forint értékben. A több mint 190 ezer járműellenőrzés 21,4 ezer EKÁER-bejelentéssel kapcsolatos jogsértést állapított meg. Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer adatainak felhasználásával végzett 16,1 ezer ellenőrzés 2018-ban 36,3 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a bejelentések száma meghaladta a 13,4 milliót.


