Magyar gazdaság

Egyre kevesebb okostelefont vásárolunk

Idén már a harmadik egymást követő évben csökken az okostelefonok globális eladása – derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat felméréséből.

Tovább csökken az idén az okostelefonok globális eladása. Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat kutatása szerint a folyó második fél évben 0,4 százalékkal kevesebb okostelefont adnak el, mint egy évvel korábban. Az első hat hónapban jóval nagyobb volt a csökkenés. Az év egészére az eladások 2,2 százalékos visszaesésére számít az IDC.

A piackutató vállalat várakozása szerint jövőre változik a helyzet, az okostelefonok eladása 1,6 százalékkal nő, elsősorban az 5G telefonok iránti keresletbővülés hatására, amit az 5G hálózat elterjedése vált ki.

Az IDC azzal számol, hogy 2020-ban az összes okostelefon mintegy 9 százaléka 5G lesz. Arányuk 2023-ban már 25 százalék lehet.

Fotó: AFP/Jaap Arriens/NurPhoto

Az IDC becslése szerint idén globálisan 1 milliárd 370 millió okostelefont értékesítenek.

Ebből 1,2 milliárd Android, 178 millió pedig iOS operációs rendszerű.

Az IDC azzal számol, hogy 2023-ban, amikor az eladott okostelefonok száma várhatóan eléri 1,5 milliárdot, az iOS rendszerű készülékek aránya 12,6 százalék lesz, kisebb az idei évre várt 13 százaléknál.

eladás okostelefon IDC
Kapcsolódó cikkek