BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmadik alkalommal rendeznek a fővárosban Demográfiai Csúcsot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kormány szerint a magyar modell működik és megosztásra érdemes.

Novák Katalin közölte, a Várkert Bazárban rendezik meg – a 2015-ös és 2017-es találkozó folytatásaként – a III. Budapesti Demográfiai Csúcsot, amelyre minden kontinensről érkeznek előadók.

A rendezvény célja napirenden tartani korunk egyik legnagyobb kihívását, a demográfiai kérdést, mert a jövőt az határozza meg, kik fognak Európában élni, lesz-e keresztény Európa, a magyarok számára pedig ez különösen fontos kérdés, mert a magyarok sorsa itt, Európa szívében elválaszthatatlan Európa sorsától – fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette,

vannak ugyan részei a Földnek, ahol túlnépesedésről beszélnek, de a fejlett világban csökken a születésszám, „üresek a bölcsők”, mintha az emberek lemondanának a jövőről. Magyarország azonban nem kerülgeti a demográfiai kérdést, hanem szeretné orvosolni a problémát, ezért 2010 óta folyamatosan napirenden tartja a témát, és szeretne rá megoldást találni

– emelte ki Novák Katalin.

Azt hangoztatta, hogy Magyarország válasza nem a tömeges bevándorlás támogatása, hanem a magyar családok segítése erős családpolitikával.

Úgy látják, hogy a magyar modell működik és megosztásra érdemes,

ezért teszik Budapestet immár harmadik alkalommal a családok fővárosává

– mondta az államtitkár.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Kitért arra is, hogy a csúcstalálkozót élőben lehet követni a bdselsoacsalad.hu oldalon, illetve a csalad.hu portál is percről percre tudósít a rendezvényről.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy a demográfiai csúcs lehetőséget ad a tanulásra, az érdekvédelemre és az értékfelmutatásra. Megmutathatják, hogy családban élni jó, valamint bemutathatják a jól működő magyar családpolitikai modellt – fűzte hozzá.

A csúcstalálkozóra érkeznek ismert és elismert közszereplők is, köztük Vincze Ottó egykori válogatott labdarúgó és felesége Görbicz Anita kézilabdázó. A sajtótájékoztatón Vincze Ottó azt mondta, nagyon fontos ilyen kezdeményezések mellé állni, mert a magyaroknak Európa szívében komoly múltja van és a hitük is megvan ahhoz, hogy a jövőt tovább építsék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.