Magyar gazdaság

Nincs ok temetni a magyar gazdaságot

Az ország eredményei a következő években javulhatnak, ami nagy fegyvertény lehet a nemzetközi befektetők és hitelminősítők szemében.

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a gazdaságpolitika egyik fő célja a stabil költségvetési helyzet elérése. Ennek a 2018-as év maximálisan megfelel, a költségvetési eredményeket a nemzetközi hitelminősítők is értékelik, egyre nagyobb a bizalom a hazai fiskális folyamatokkal kapcsolatban – mondta a Világgazdaságnak Virovácz Péter, az ING makrogazdasági elemzője. Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten nyújtotta be a 2018-as zárszámadási javaslatát, amely szerint a kormány tavaly alacsonyan tartotta a költségvetési hiányt, csökkentette az államadósságot, javított az ország versenyképességén, valamint növelte a foglalkoztatást, az ország növekedési potenciálját. A fegyelmezett fiskális politikának köszönhetően

  • a költségvetési hiány 2012 óta stabilan a 3 százaléka alatt van,
  • tavaly a kormányzati szektor hiánya a GDP 2,3 százalékát tette ki.
  • Az államadósság GDP-hez viszonyított mértéke fokozatosan csökkenve 70,2 százalékra mérséklődött.
  • Fotó: Shutterstock

    Virovácz Péter szerint historikus összevetésben egyértelműen kedvező, hogy hosszú éveken keresztül a költségvetési hiány 3 százalék alatt alakult. Mindezt ráadásul úgy sikerült megvalósítani, hogy közben nem kellett megfojtani a magyar gazdaságot folyamatos adóemelésekkel és költségvetési kiigazításokkal. A gazdaság fehéredése és az adóbeszedés hatékonyságának javítása rendkívül nagy mozgásteret biztosított a költségvetésnek arra, hogy képes legyen alacsonyan tartani a hiányt. A tendenciák egyértelműen kedvezők, és a következő években felgyorsulhatnak. Az államháztartás idei teljesítménye például kifejezetten bizakodásra ad okot.

    A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

    szakértők zárszámadás elemzők 2018
    Kapcsolódó cikkek