Magyar gazdaság

Csúcsközelben maradnak a fejlesztések

Negyedik éve haladja meg a másfél milliárd eurót a tranzakciók értéke a magyar ingatlanfejlesztési piacon. A konjunktúra tartósnak ígérkezik.

Az idén a tavalyi 1,76 milliárdtól kissé elmaradva, 1,6 milliárd eurót érhet el az ingatlanbefektetési tranzakciók értéke, jövőre viszont az áthúzódó fejlesztések következtében a 2018-as számait is túlszárnyalhatja a piac a CBRE ingatlan-tanácsadó társaság prognózisa szerint. A magyarországi ingatlanbefektetések hét szűk esztendő után, a 2009 óta tartó mélyrepülést követően, 2016 végére érték el és haladták meg tartósan az 1,6–1,7 milliárd euró tranzakciós értéket. Mindez arra utal, hogy a befektetői bizalom visszatért, sőt most már a válság előtti szinten van. Markánsan változott az ingatlanbefektetők körének összetétele is: a hazai szereplők korábban elenyésző aránya mostanra 60 százalék fölé nőtt, és várhatóan hosszú távon meghatározó marad.

A legnagyobb vállalatok részvételével működő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke, Takács Ernő a Világgazdaságnak kifejtette, hogy az idei kismértékű visszaesés nem egyedi, a fejlesztéseket akadályozó kapacitás- és szakemberhiány miatt az egész kelet-közép-európai régió piaca hasonlóan alakul. A tranzakciós volumen a kínálat újbóli bővülésének eredményeként jövőre ismét növekedni fog. „Visszaesésről az idei szerényebb számok ellenére sem lehet beszélni” – hangsúlyozta a szakmai szövetség elnöke. A lassulás enyhe, a befektetések értéke még így is a hat-nyolcszorosa a 2009-ben jegyzett, mindössze 320 millió eurónak. Az egyesület tagjainak harmada, azaz minden harmadik meghatározó ingatlanfejlesztő társaság egyelőre jobb évre számít a tavalyinál.

Az elmúlt tízéves ciklusról az éppen tíz éve alapított IFK készített összegzést. Ebben kiemelték, hogy a kezdetben Budapestre fókuszáló ingatlanfejlesztők fokozatosan felfedezik a vidéki nagyvárosok kínálta lehetőségeket, amelyek immár versenyképes hozamot kínálnak. Takács Ernő a részpiacokat áttekintve rámutatott, hogy a kedvezményes áfának köszönhetően az idén már 20 ezer lakás készülhet el, de ez még mindig csak a fele az állomány megújításához szükséges mennyiségnek. Jövőre az újlakás-piaci kínálat csökkenésbe fordul az 5 százalékos áfa kivezetése miatt. Mindeközben az irodapiac továbbra is nagy fordulatszámon pörög: a kihasználatlansági ráta az új átadások és a kínálat folyamatos bővülése ellenére újabb történelmi rekordmélységbe, 6 százalék alá süllyedt. Az idén a kivitelezői kapacitások szűkössége miatt mindössze 112 ezer négyzetméternyi új iroda kerül a piacra, ami nagyjából a fele a jövő évre várt mennyiségnek. A bejelentett és elindított fejlesztések nyomán a következő két-három évben a meglévő 3,6 millió négyzetméteres modern irodaállomány 16 százalékkal bővül. Az IFK elnöke leszögezte, hogy mindez a kihasználatlansági ráta emelkedését okozza, de az üres irodaterületek aránya továbbra sem haladja majd meg az egészséges szintet, ellenben nagyobb mozgásteret kínál a bővülni szándékozó cégeknek.

Az ugyancsak rekordalacsony szinten jegyzett kihasználatlansági mutatókkal pörgő ipariingatlan-

piac az elmúlt egy évben 55 százalékkal nőtt. Így már a 422 ezer négyzetmétert is meghaladja a bérbe adott területek nagysága, miközben a CBRE 184,5 ezer négyzetméternyi új ipari ingatlan idei átadását jelezte.

Fiatalok ötleteltek

Az ingatlanfejlesztés napján adták át a VII. Hallgatói ötletbörze pályázat IFK Talentum 2019 díját, amelyet egy modern panelház és környezete kialakítását megtervező csapat Legózd össze! című pályamunkája nyert el.

 

ingatlanfejlesztés Takács Ernő ifk CBRE
Ezek is érdekelhetik