BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kereskedelmi háború: megszületett a megállapodás

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

A két ország képviselői pénteken egy időben jelentették be, hogy tető alá hozták a régóta várt részmegállapodást.

Kína és az Egyesült Államok megállapodtak abban, hogy a kínai áruk tarifafeltételein fokozatosan enyhítenek – mondta Wang Shouwen kereskedelmi alelnök arra reagálva, hogy Donald Trump bejelentette a Kínát sújtó vámtarifák fokozatos lépésben való eltörlését.

Donald Trump korábban a Twitter csatornáján osztotta meg, hogy „sikerült egy nagy volumenű megállapodás első részletében megegyezniük Kínával”. A mezőgazdasági termékek behozatala mellett az energia és az ipari cikkek nagy mennyiségű exportjának biztosítottak szabad utat többek között – írja a Bloomberg.

A kínai importtermékekre korábban bevezetett pótvámok közül a 25 százalékos tarifa érvényben marad, a többit pedig 7,5 százalékra csökkentik.

Megerősítette, hogy a december 15-re beütemezett vámemelés elmarad.

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Trump szerint a korábban kiszabott büntetési penzumot semmisnek veszik, mivel sikeres megállapodás született. A megállapodás második fázisának előkészületeihez azonnal hozzálátnak, nem akarják a 2020-as választások utáni időszakra halasztani.

Wang Shouwen elmondta, hogy mindkét fél törekszik a lehető leghamarabb befejezni a szerződés jogi átvizsgálási procedúráját, beleértve a pontos lefordítását is az egyezménynek. Szeretnék, hogy minden zökkenőmentesen menjen a végleges aláírással kapcsolatos intézkedések terén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.