BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz lesz elérni a megtakarító szüzeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Azok az ügyfelek jelenthetnék a keresleti bázist, akik ötmillió forint vagy az alatti megtakarítással rendelkeznek, de őket nehezebb elérni ezzel az ajánlattal.

Az ÁKK a lakossági állampapírok október végi egységes kamatprémium csökkenése során nyilván azzal a szándékkal hagyta ki egyedül a MÁP Pluszt, mert szeretnének minél több kisbefektetői megtakarítást a szuperállampapírhoz rendezni. A várakozásokkal szemben a MÁP+ addig nem mozgatott meg jelentős mennyiségű új megtakarítást – emlékeztetett Karagich István.

A Blochamps ügyvezető igazgatója szerint

azok az ügyfelek jelenthetnék a keresleti bázist, akik ötmillió forint vagy az alatti megtakarítással rendelkeznek, de őket nehezebb elérni ezzel az ajánlattal.

Az ÁKK célja az ő elérésük kell legyen, hiszen ők a gyakorlatban megtakarítói “szüzek”, akik semmilyen körülmények között nem kívánják hosszú távon lekötni a pénzüket. Számukra a MÁP Plusz is „csak egy illikvid lekötés”, nem akarnak azzal bajlódni, hogy szükség esetén hogyan tegyék gyorsan pénzzé a befektetésüket.

Bár az eredeti cél az volt, hogy eddig be nem fektetett lakossági pénzek is megmozduljanak, főleg a felső nyolcvan-százezer fős megtakarítói réteg tagjai vásároltak a papírból, ebből a Blochamps számításai szerint a MÁP Pluszt jegyző privátbanki ügyfelek száma 15 ezerre tehető.

A kezdeti intenzív érdeklődés után szigorítani is kellett a konstrukciót, mert sokan tőkeáttétellel hitelből vásároltak állampapírt

– emlékeztetett Karagich István.

Fotó: Kallus György/VG

Bár a „párnaciha hatás” érezhető, a bankoktól első kézben kapott adatokból látjuk, hogy a MÁP+ vásárlások főként korábbi állampapír befektetések, illetve egyéb befektetések (befektetési alapok) átcsoportosításából származnak, 10-15 százalék az addig inaktív számlapénz és alig 15 százalék körüli csak az új külső forrás. A Blochamps ügyvezetője szerint

a jövőben is inkább azok az ügyfelek fognak még vásárolni, akiknek éppen lejár valamelyik állampapírjuk, vagyis már eddig is állampapír-befektetők voltak.

Időarányosan rendre 50 százalék körüli értékesítési nagyságrend a korábbi állampapírok eladásából és kifutásából származik, így a jegybank által szeptemberben kimutatott 45-50 százalékos állampapír forrás arány így biztosan 50 százalék fölé fog lassan kúszni. Igaz a privátbanki szektorban a friss felmérésünk szerint a MÁP Plusz privátbanki állománynövelő hatása együttesen több, mint 450 milliárdos volt, ebből az aspektusból tehát volt pozitív hozadéka is az elmúlt hónapoknak a privátbanki piac számára.

A szakember szerint mindenképpen üdvözlendő cél a hosszú távú öngondoskodás fókuszba helyezése és a nyugdíjkötvény bevezetése, ám a nyugdíjkötvény vagy az új 20 éves lakossági kötvény sikerét alapvetően befolyásolja majd, pontosan milyen kondíciókkal kerülnek piacra. Karagich továbbra is tartja azt a véleményt, hogy a hosszú távú öngondoskodás irányába terelésnek a személyi jövedelemadó adóalapjához rendelt kedvezményekkel lehetne igazán széles körű népszerűséget biztosítani. Akár a fenti MÁP+; 20 éves kötvény; nyugdíjkötvény palettával is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.