BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ernyőmárka a fenntartható jövőért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A SPAR úttörő szerepet vállal a Föld jövőjét érintő ügyekben. Ezt a tevékenységét most egységes keretbe szervezi, összekötve a fenntartható fejlődés – számára kiemelt – területeit, mint a környezetvédelem, az egészséges életmód támogatása, az élelmiszer-biztonság, a munkatársak támogatása, valamint a társadalmi felelősségvállalás. Ennek első, a fogyasztók számára is jól látható lépéseként új ernyőmárkát vezet be, amelynek szlogenje: SPAR – a fenntartható jövőért. A vállalat ezt a munkáját szélesíti ki és szervezi egységbe az Egyesült Nemzetek Szervezete Fenntartható Fejlődési Keretrendszere, az úgynevezett SDG (Sustainable Development Goals) segítségével, emellett weboldalon mutatja be a fenntarthatósági törekvéseit.

Vásárlóival közösen a SPAR – többek között számos jótékonysági, illetve környezettudatos üzleti kezdeményezéssel és az egészségtudatos életmódra ösztönző aktivitásaival – sokat tudott tenni fontos, a bolygónkat érintő ügyekben úgy, hogy a vevőket megfelelő tájékoztatással tettekre bátorította – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. Kifejtette, hogy most ezeket egységes keretrendszerbe foglalják a még hatékonyabb és átláthatóbb cselekvés érdekében. Elsősorban azokra a területekre összpontosítanak, amelyeken eddig is jelentős eredményeket értek el a vevőkkel és a partnerekkel együtt. Ilyen a környezet, az egészség, az élelmiszer-biztonság, a munkatársak biztonsága és a társadalom hátrányos helyzetű tagjainak segítése.

Az áruházlánc fenntarthatósági programja a konkrét kezdeményezések és azok összehangolása mellett gyakorlati példákkal és informális útmutatásokkal kívánja edukálni és ösztönözni a fogyasztókat a közös cselekvésre. A program középpontjában az élhető jövő szerepel, a célok pedig a helyben megvalósított tevékenységek által válnak az életünk részévé – indokolt a társaság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.