Magyar gazdaság

Hóra és mínuszokra várnak a gazdák

Az előző évinél sokkal jobb képet mutatnak az őszi vetések, a kikelt növények szépen fejlődnek, de a termelők bíznak benne, hogy lesz még hótakaró, és beköszönt a kártevőket és a kórokozókat ritkító hideg is – mondták a Világgazdaság által megkérdezett szakértők.

A z ősz sokkal kellemesebb volt az egy évvel előbbinél, a gazdálkodók nedves talajba tudtak vetni – mondta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke. Mint emlékezetes, 2018-ban az őszi aszály miatt sok helyen gyakorlatilag a porba vetettek,

tavaly viszont olyan területek is voltak, amelyek annyira átáztak, hogy az optimális vetésidőben nem lehetett gépekkel rámenni a földekre.

Így volt is némi izgalom amiatt, hogy kikel-e a repce azokon a táblákon, amelyeken később vetettek, de kikelt.

A GOSZ információi szerint a búza és az egyéb őszi kalászosok vetése szinte száz százalékig a tervek szerint haladt. „Azt nem mondom, hogy az egész országban szép az állomány, de ahol optimális időben jó gépekkel, nem kapkodva sikerült vetni, ott nagyon jó képet mutatnak a táblák. Sokkal ígéretesebbek, mint az előző esztendőben” – tájékoztatott Vancsura József.

Fotó: MTI/Oláh Tibor

A tavaszi vetéseket előkészítő szántásokat is optimális időben és jó minőségben tudták befejezni, mert volt annyi csapadék, amennyi a felső 30 centimétert átáztatta.

Az alatt viszont hiányzik a víz, ezért bíznak abban, hogy lesz még csapadék – ami hó formájában lenne a legkedvezőbb –, mert akkor jó szerkezetű talajon láthatnak hozzá a tavaszi vetésekhez.

A hőmérséklet, az éjszakai mínusz 5–7 fokos fagyok nem okoznak problémát a növényeknek. A gazdálkodóknak viszont majd annál inkább, főleg, mert folyamatosan kivonják a forgalomból azokat a hatóanyagokat, amelyekkel egy menetben eredményesen védhetők meg a növények a kártevőktől és a kórokozóktól. Márpedig ha az időjárás nem segít keményebb, mínusz 10–15 fokos fagyokkal, akkor a kártevők gond nélkül áttelelnek, a gazdálkodóknak pedig sokkal több vegyszert kell kijuttatniuk a földekre.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

őszi búza Gabonatermesztők Országos Szövetsége őszi vetés repce Vancsura József
Kapcsolódó cikkek