BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Londoni elemzők szerint a járvány érezhetően lassíthatja a globális növekedést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szinte biztos, hogy az új koronavírus okozta járvány jelentősen lassítja az idén a kínai GDP növekedési ütemét, ami a globális növekedésére is negatív hatást gyakorol.

Londoni pénzügyi elemzők szerint szinte biztos, hogy az új koronavírus okozta járvány jelentősen lassítja az idén a kínai gazdaság növekedési ütemét, és ez várhatóan a világgazdaság egészének növekedésére is negatív hatást gyakorol.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics pénteken ismertetett helyzetértékelésében közölte, hogy az általa eddig várt 6 százalékról 0,4 százalékponttal 5,6 százalékra gyengítette a kínai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére szóló előrejelzését.

Fotó: Shutterstock

A ház eddig 2,3 százalékos globális növekedést valószínűsített 2020 egészére, de pénteki elemzésében közölte: számításai szerint

a lassabb kínai növekedés átszűrődő hatásai a világgazdaság idei növekedési ütemét ehhez a várakozáshoz képest 0,2 százalékponttal csökkenthetik.

Az Oxford Economics londoni elemzői hangsúlyozzák, hogy ez lenne a leglassabb éves világgazdasági növekedés az egy évtizeddel ezelőtti globális pénzügyi válság óta.

Koronavírus

A pénteki fejleményekről bővebben itt olvashat.

A cég közölte azt is, hogy az általa alkalmazott globális gazdasági modell az idei első negyedévre 2 százalék alatti éves összevetésű világgazdasági növekedést jelez, 0,5 százalékponttal lassabbat az eddigi prognózisnál.

A SARS óriási károkat okozott a gazdaságban is

A ház elemzői felidézik, hogy a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) elnevezésű, 2003-ban kitört járvány 60 milliárd dollárra tehető globális gazdasági kárt okozott; ez az akkori világgazdasági GDP-érték 0,15 százalékának felelt meg.

Az Oxford Economics londoni közgazdászai szerint az új koronavírus által a kínai gazdaságban okozott mostani fennakadásoknak valószínűsíthetően nagyobb globális hatása lesz, mint a 2003-as SARS-járványnak.

Ennek elsődleges oka a ház szerint az, hogy Kína részaránya a világkereskedelmi áruforgalomban a 2003-ban mért 5,3 százalékról 2019-ig 12,8 százalékra nőtt.

Tekintettel arra, hogy Kínának milyen súlya van a globális beszállítói hálózatokban, a Kínából induló részegység-szállítások visszaesése is jelentős átszűrődő hatást gyakorolhat a világkereskedelemre, ha az ebből eredő részegység-hiány más országokban a termelés leállását vagy lassulását okozza. Vannak arra utaló előzetes adatok, hogy egyes vállalatoknál ez a probléma máris megjelent – áll az Oxford Economics pénteki tanulmányában.

CEBR: az új koronavírus hatszor gyorsabban terjed, mint a 2003-as SARS

Egy másik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) ugyancsak pénteken ismertetett helyzetértékelésében elvileg a világgazdaság jelenlegi, egyébként is vérszegény élénkülési folyamatának visszafordulását sem zárta ki az új koronavírus okozta járvány hatásaként, bár a cég elemzői hangsúlyozzák, hogy az egyes országok hatóságai jó eséllyel szakpolitikai ellenlépéseket tennének ennek elkerülésére.

A CEBR tanulmánya szerint az adatokból az vezethető le, hogy az új koronavírus hatszor gyorsabban terjed, mint a 2003-as SARS-járvány kórokozója, most ugyanis egy hónap alatt haladta meg az ötezret a regisztrált megbetegedések száma, a SARS-járvány esetében viszont ugyanez hat hónapig tartott.

A cég adatai szerint a SARS vírus által okozott globális gazdasági kár annak idején 30-100 milliárd között lehetett; ez a világgazdasági szintű éves GDP-érték 0,08-0,25 százaléka közötti veszteségnek felelhetett meg.

A CEBR londoni elemzői szerint biztos, hogy a mostani koronavírus-járványnak ennél sokkal nagyobb gazdasági hatása lesz. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy jóllehet e gazdasági hatás zöme Kínában jelentkezik, a kínai gazdaság részaránya a globális GDP-értéken belül viszont jelenleg 16,9 százalék, csaknem a négyszerese a 2003-ban mért 4,3 százaléknak.

A cég közölte: a legrosszabb esetre kidolgozott számítási forgatókönyve azt feltételezi, hogy mivel az új koronavírus hatszor gyorsabban terjed, mint a 2003-as SARS-járvány, a kínai gazdaságra gyakorolt negatív hatásban is hatszoros szorzó érvényesül.

Mivel a kínai gazdaság súlya jelenleg csaknem a négyszerese a világgazdaságon belül, mint 2003-ban volt, e két szorzóval együttesen felszorozva a 2003-as hatást akár 6 százalékos GDP-arányos globális veszteséget sem lehet kizárni – áll a CEBR pénteki elemzésében.

A ház szerint azonban valószínűtlen, hogy a járvány ténylegesen ekkora negatív hatást gyakoroljon a világgazdaságra, mivel ha egy ilyen szintű globális GDP-veszteség komoly kockázattá válna, az egyes gazdaságok hatóságai közbelépnének e hatás mérséklése végett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.