Magyar gazdaság

Orbán Viktor: az elmúlt évtized volt a legsikeresebb az elmúlt 100 év magyar történelmében

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután tartotta idei évértékelőjét, amelyen beszélt a kormány klímavédelmi akciótervének részleteiről és a soron következő nemzeti konzultációról is.

Úgy tűnik, hogy 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a legnagyobb mértékben az egész kontinensen

– fogalmazott a miniszterelnök. „Ma már látom, hogy a siker kulcsa az volt, hogy a kormány sosem maradt magára”, hanem megtaláltuk a módját, hogy az emberekkel együtt kormányozzunk – utalt a nemzeti konzultációkra a kormányfő.

Jön az újabb nemzeti konzultáció

Az alkotmányról, a rezsicsökkentésről, szociális kérdésekről, a bankadóról, a családtámogatásról, valamint a Soros-terv elutasításáról is tartották már nemzeti konzultációt. Mindig a kényszer vitt rá minket a nemzeti konzultációkra, így van ez most is – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Európában fontosabb lett az elkövetők védelme, mint az áldozatoké. Több mint 10 ezer per van folyamatban, ami milliárdokba kerül. Szerinte ezt „nem nézhetjük tétlenül”, ezért indítják útjára az újabb nemzeti konzultációt.

A pénzért a származásától függetlenül mindenkinek meg kell dolgoznia

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Elemző: a beszéd a kormány egy évtizede képviselt értékrendjét tükrözte

A gazdaságvédelmi akciótervből Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője elemzője szerint a legfontosabb az adócsökkentés melletti kiállás volt. Az elemző sikernek nevezte, hogy a folyamatosan csökkenő adókból befolyó állami bevétel egyre növekszik.

Az elemző szerint – mivel nem látni még, hogy a 2020-as év gazdaságilag milyen lesz – óvatosság volt érzékelhető a családvédelmi akcióterv bővítése kapcsán a beszédben. Orbán Viktor célul tűzte ki a háromgyerekes anyák személyi jövedelemadó-mentességét, a gyed száz százalékra emelését és gyesen levőknek a nyelvvizsga, valamint a KRESZ-vizsga ingyenessé tételét. (MTI)

Fókuszban a fenntartható növekedés

Az elmúlt tíz év eredményeit kifejtve Orbán Viktor hangsúlyozta: a külső és belső egyensúly megtartása melletti fenntartható növekedés egyetlen másik évtizedre sem volt jellemző az elmúlt 100 év során. Mindez úgy, hogy európai mércével mérve a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak, vagyis a növekedés előnyei a társadalom széles rétegeihez is eljutottak.

2013 óta évi 3,8 százalékkal nőtt a ehhez hasonló növekedést csak a külfölddel történő eladósodás mellett tudtunk elérni, az utóbbi években azonban többletes a folyó fizetési mérleg, csökken az – tehát növekedésünk fenntartható.

A fenntartható növekedés egyetlen évtizedre sem volt jellemző az elmúlt 100 évben

– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a növekedés előnyei a társadalom széles rétegeihez is eljutottak.

Orbán Viktor hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban február 16-án.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A világon 35 ország képes 100 milliárd eurónál többet exportálni. A lakosságszámot nézve Magyarország a 94., míg az exportrangsort nézve a 34.

Veszélyes évek jöhetnek

„Az előttünk álló éveket kémlelve okunk van az aggodalomra” – mondta Orbán Viktor. Kifejezetten veszélyes évekre van kilátás, beleértve 2020-at is – tette hozzá.

  • Klímaválság,
  • demográfiai hanyatlás,
  • baljós árnyak az európai gazdaság felett is
  • – sorolta a lehetséges veszélyforrásokat a miniszterelnök.

    Klímavédelmi akciótervet fogadott el a kormány

    A kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el – jelentette be Orbán Viktor.

  • A Magyarországon előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz 2030-ra;
  • júliustól megkezdik felszámolni az illegális hulladéklerakókat;
  • betiltják az egyszer használatos műanyagok használatát;
  • folyóinkat megvédjük a külföldről érkező szennyezéstől;
  • szigorúan fogunk fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírjuk, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak;
  • a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatjuk a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését;
  • minden újszülött után 10 fát fogunk ültetni – a cél az, hogy az ország 27 százaléka erdővel borított terület legyen;
  • a következő 10 évben meghatszorozzuk a napenergiából származó energiát;
  • támogatni fogjuk az olcsó elektromos autóhoz jutást;
  • 2022-től csak elektromos buszokat fogunk engedni forgalomba helyezni a városokban;
  • bevezetjük a zöld állampapírt, amiből csak klímavédelmi célokat lehet finanszírozni;
  • – sorolta a kormányfő.

    Eredményes a családvédelmi akcióterv

    A miniszterelnök beszélt a családvédelmi akcióterv eredményeiről is, kiemelve, hogy csúcson van a házasságkötések száma. Szerinte akik gyermeket vállalnak, azoknak anyagilag is jól kell járniuk. Elmondta azt is, hogy előbb vagy utóbb, de a háromgyermekes anyáknak is be kell majd vezetni az szja-mentességet.

    Megkezdődött a négygyermekes anyák jövedelemadó-mentessége, ami 40 ezer család életét teszi könnyebbé

    – mondta a kormányfő. Bár nem szerepelt a családvédelmi akciótervben – folytatta -, de „sikerült a meddőség elleni küzdelemben is egyet, sőt kettőt is előre lépni”. A legfontosabb az volt, hogy mindenki számára elérhetővé, vagyis ingyenessé tegyék a vizsgálatokat és beavatkozásokat, sőt a gyógyszereket is. Ma az állami szolgáltatók minden hozzájuk fordulót el tudnak látni – közölte.

    Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

    Tudom, hogy a négygyermekes anyák után a háromgyermekes anyák számára is előbb vagy utóbb be kell vezetni az szja-mentességet. Azt is tudom, hogy a szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna

    – mondta. Megemlítette Orbán Viktor a fiatalok körében bevezetett ingyenes nyelvvizsgát és KRESZ-vizsgát is, hozzátéve, hogy ezt ki kellene terjeszteni a gyesen, gyeden lévő édesanyákra is.

    Európában válság fenyeget

    A magyar áruk 85 százaléka éppen azokba az országokba irányul, ahol válság fenyeget. „A 2019-es gazdasági adatokat látva nem hittem a szememnek: a német ipari teljesítmény 2 százalékkal csökkent, míg a magyar ipar 5 százalékkal nőtt” – fogalmazott a kormányfő.

    Képes-e a magyar gazdaság fejlődni, miközben az uniós stagnál?

    – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

    Erőfeszítéseinket a munkahelyek megtartására kell fordítanunk – ez eddig bevált. A munkát terhelő adókat csökkenteni fogjuk – mondta a kormányfő.

    A munkahelyeket egyszerre kell megőrizni és korszerűsíteni

    – emelte ki.

    Csínján kell bánnunk az euró bevezetésével is, ne üljünk fel egy olyan vonatra, ami nem tudjuk hová megy!

    Orbán Viktor 1999 óta tart évértékelőt

    A miniszterelnök először első kormányzása idején, 1999-ben tartott évértékelő beszédet a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. Az évek során olyan ambiciózus célkitűzések is reálissá váltak, mint a szegénység felszámolása vagy a nagycsaládok lakásvásárlásának milliós összegekkel történő támogatása.

    Orbán Viktor hagyományos évértékelő beszéde közben a Várkert Bazárban 2019. február 10-én
    Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

    Orbán Viktor 2003-ban ellenzékből is értékelte az ország ügyeit, ekkor hirdette meg az „egy az ország, egy a zászló” jelszót. Újfent miniszterelnökként 2010-et az összefogás, 2011-et pedig a megújulás esztendejének nevezte évértékelőjében, és ismertette ötéves tervét. Öt évvel később a miniszterelnök a kontinens jövőjét befolyásoló migrációs nyomást helyezte 2015-ös évértékelője középpontjába, az elmúlt két esztendőben pedig a keresztény értékek, köztük a családok átfogó támogatására került a legnagyobb hangsúly – idézte fel a Magyar Nemzet.

    (Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt)

    évértékelő beszéd Orbán Viktor
    Kapcsolódó cikkek