Magyar gazdaság

Az Állami Számvevőszék is egyetért a költségvetési átcsoportosítással

Az ÁSZ támogatja a költségvetési átcsoportosításokat a veszélyhelyzet kezelésére.

Az elmúlt időszakban hozott, a költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből – hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden kiadott elemzésében.

Mintegy 300 milliárd forintot lehet azonnal felhasználni a járvány kezelésével kapcsolatos legsürgősebb intézkedések finanszírozására, miután a törvényi szabályozása felhatalmazza a kormányt, hogy a törvényi szabályoktól eltérő átcsoportosításokat is végrehajtson a költségvetésben. A múlt héten jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint a 2020-as büdzsé végrehajtása során nem kell alkalmazni az általános tartalék és az Országvédelmi alap felhasználásnak ütemezésére vonatkozó korlátozást.

Normál esetben a központi költségvetés tartalékait az év során ütemezetten lehet csak felhasználni.

Az első félévben az úgynevezett általános tartaléknak csak a 40 százalékát lehet felhasználni. Az Országvédelmi alap felszabadítására pedig két részletben kerülhet sor, a törvény értelmében az első 189 milliárd forintot 2020 március 31. után és abban az esetben lehetne felhasználni, ha a kormányzati szektor várható hiánya nem haladja meg a 1 százalékát.

Fotó: MW

Az ÁSZ elemzésében kiemeli, hogy az idei költségvetésben megvolt az a lehetőség, hogy jelentős összegeket át lehessen csoportosítani, és ismét felhívta a figyelmet költségvetési tartalékok részletes középtávú tervezésének fontosságára, amely hozzájárulhat a költségvetési kockázatok jövőbeli kezeléséhez.

Az idei költségvetésben az Országvédelmi alapban 378 milliárd forint van, a rendkívüli kormányzati intézkedések fedezetéül szánt tartalékok keretösszege pedig 110 milliárd forint.

Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén elmondta, eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére.

 

ÁSZ költsgévetés koronavírus
Kapcsolódó cikkek