Mindent visz a magyar piacon a hatvanas évek művészete

Az éppen elrajtoló tavaszi aukciós szezonban minden teremárverést töröltek. Marsó Diana, az Arte Galéria és Aukciós Iroda tulajdonosa viszont úgy döntött, nem hagyja veszni az árverésre összegyűlt színvonalas anyagot, hanem zárt ajtók mögött, online közvetítéssel megtartja a március végi eseményt. A telefonos liciteket fogadó asszisztensek home office-ban kezelték a befutó ajánlatokat. A vásárlók így is háromféle részvételi mód közül választhattak: vételi megbízást adtak, telefonos segítséget kértek, vagy regisztrálást követően saját maguk is licitálhattak online. Összesen 246 tételt vittek virtuális kalapács alá, a műalkotások és műtárgyak 61 százalékára futott be sikeres licit. A katalógusban szereplő darabok összértéke elérte az ötmillió forintot, az árverés végén az aukcionált tételek csaknem 5,3 millió forint forgalmat generáltak.

„Három hónapig dolgoztunk az aukciós anyag összerakásán. Sok munkánk volt azzal, hogy felkeltsük és fenntartsuk az érdeklődést a kikiáltásra bocsátott tételek iránt”– mondta el lapunknak Marsó Diana. Jelezte, arra még nem tud válaszolni, hogy a júniusi aukciót is megtartják-e online keretek között, ugyanis túl sok még a bizonytalanság. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy többen regisztráltak a virtuális terembe, mint az Arte novemberi árverésére. Sokan vásároltak is, a leütési arány kifejezetten jónak számít. A szakember rámutatott, hogy az árveréseknek pont az a lényegük, hogy a beérkezett anyagoknak megfelelő becsértéket állapítsanak meg. „Ehhez kell a rutin, hogy tudjam, melyik műért éppen mennyit ad meg a piac. Ennek az árszintnek a fele lesz a kikiáltási ár, hogy minél több embernek legyen kedve belevágni a licitbe.” A közönség szemmel láthatóan szerette az Arte anyagát, a galéria nagyrészt eltalált becsértékekkel dolgozott. Az pedig az aukciók sajátossága, hogy időnként, ha többen is meg szeretnék szerezni, elszalad egy-egy tétel ára. Ez a folyamat az úgynevezett Abbázia-mappa esetében volt a legszembetűnőbb. Stephanie Glax tíz lapot tartalmazó albuma 1910 körül készült, eredetileg reklámcéllal, abbáziai szállodatulajdonos édesapja megrendelésére. A tétel értékét a témáján kívül tovább növelte, hogy jó állapotban és egyben maradt fenn. Az 55 ezer forintos kezdő ára hosszú licitharc után 360 ezer forintig emelkedett. A Fajó János 1975-ös színes szitanyomatait tartalmazó, négylapos mappáért is élénk verseny zajlott, a 18 ezres ár 130 ezerig ment fel.

A sokszorosított grafikák közül Vasarely zebráiból egy ötvenpéldányos sorozatból a 16. darab talált gazdára 90 ezer forintért. Maurer Dóra szignált korai rézkarca 1967-ből, egy pompeji kép, 140 ezer forintot ért, ugyancsak 18 ezerről indulva. Anna Mark 1990-es szitanyomatáért 44 ezer forintot adtak. Patkó Károly szignált rézkarca 130 ezer forintért cserélt gazdát. Az egyedi művek közül Szalay Lajos tusrajza volt kelendő, a Dózsa-sorozatból származó rajzért 180 ezer forintot fizettek. Egry József tusrajza, a Temetés gondolata, 110 ezer forintot ért.

Akár teremárverésről, akár zárt aukcióról van szó, az látszik, hogy a magyar piacon a hatvanas évek művészete a legkelendőbb, legyen az grafika vagy festmény. A 19. századi alkotások szinte eladhatatlanok, a 20. század elejének klasszikusai pedig nagyon nyomott árúak. Akinek megvan erre a forrása, a közeljövőben érdemes megfontolnia, hogy klasszikusokat vegyen-e, például Szőnyit, Egryt, Márffyt, mert az ő áraik előbb-utóbb visszatérnek a helyükre. Az Arte online árverésének sikeréhez persze elengedhetetlen Marsó Diana harmincéves szakmai múltja, de ezzel együtt úgy tűnik, az off­line térben kiérdemelt bizalmat és hitelességet át lehet tenni online felületre. Rendkívüli időkben mindenképpen.