Magyar gazdaság

Szabadalmi kérdés is a vírus leküzdése

A különféle gyógyszerekre és orvostechnikai eszközökre robbanásszerűen megnőtt az igény, ennek kielégítésekor a szelle­mi tulajdon védelméről is gondoskodni kell – mondta a Világgazdaságnak Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

A koronavírus elleni védekező eszközök, gyógyszerek kifejlesztése nemcsak tudományos, hanem jogi kérdés is, hiszen az új termékeket vagy eljárásokat minél előbb oltalom alá kell helyezni, például szabadalmaztatni kell – mondta a Világgazdaságnak Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. Kifejtette, hogy a hazai és a nemzetközi szakemberek is az ezzel kapcsolatos folyamatok felgyorsításán dolgoznak. Kiemelte, hogy a járványhelyzet miatt a gyógyszergyárakon túl számos orvostechnikai eszköz előállítója esetében is közérdek a szellemi tulajdon védelmét biztosítva megoldást találni a robbanásszerű kereslet kielégítésére. Ha új orvostechnikai berendezések vagy terápiás szerek esetében a gyártás hazai feltételeinek megteremtéséről beszélünk, akkor az SZTNH feladata a hozzá szükséges iparjogvédelem, a kutatás-fejlesztési és innovációs minősítés koordinálása – húzta alá Pomázi Gyula, hozzátéve, hogy ha az adott műszer vagy eszköz csökkentheti az egészségügyi rendszer terhelését, az ötlettől a lehető leggyorsabban el kell jutni a gyártásig. Innovatívan érdemes megközelíteni egy-egy fejlesztés megvalósítását, például know-how-ként megvédeni, vagy szerzői jogi védettséget kérni rá, amely szinte azonnal megkapható, és ezáltal minimálisra szűkíthető az átfutási idő. A tényleges újdonságokra ezzel párhuzamosan hosszabb szabadalmaztatási folyamat elindítására is szükség lesz, hiszen minden feltárt újítás óriási üzleti értéket képvisel. Az SZTNH csaknem kétszáz fős állománya a hatósági feladatok ellátása mellett a gazdasági szereplők válságkezelésének támogatásán is dolgozik. A járvány terjedésének lassítása érdekében elektronikus működésre váltó hivatal online módon is teljes körű szolgáltatást nyújt megfelelő adatvédelemmel és eljárásbiztonsággal. „Látni kell, melyek azok az ágazatok, amelyek a gazdaság újraindításának motorjai lehetnek. Míg egyes szektorokban az elszenvedett kár mérséklésének formája és mértéke a kérdés, addig a jövőorientált iparágakban azokat a feltételeket kell megteremteni, amelyek adott esetben az eddigi hazai termeléssel történő kiváltását vagy a nemzetközi terjeszkedést segíthetik. Ebben az SZTNH az innovációs tevékenység gyorsított minősítésével vagy az oltalmi eljárás könnyítésével támogathatja a magyar vállalkozásokat is” – mutatott rá Pomázi Gyula.

A hazai szabadalmak száma sokéves visszaesést megállítva 2019-ben újra nőtt, a négyszázat is meghaladta. „A húzóágazatok, így a gyógyszeripar, az egészségipar, a vegyipar és az anyagtechnológia szerepe tovább erősödik, az elektronika is egyre aktívabb, de a virtuális térbe kerülő iskolák miatt a digitális oktatási tartalmak szerzői jogi kérdései is egyre hangsúlyosabbak” – tette hozzá az SZTNH elnöke. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a járványhelyzet idején elárasztják az internetet a hamis gyógyszerek és terápiás javaslatok, ezért szeretnének a biztos gyógyszerfogyasztás érdekében szemléletformáló erőként fellépni, biztosítva, hogy a lakosság csak gyógyszertárból és szaküzletből vásároljon hivatalos minősítéssel rendelkező gyógyszereket és gyógyhatású készítményeket.

A hivatal közlése szerint a hazánkban hatályos szabadalmak száma 2019 végén 31 958 volt, 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Nagyjából minden harmadik szabadalom mögött (11 027) a gyógyszerészet állt, megelőzve az egyéb berendezések (3667) és a műszerek (2826) kategóriáját. A múlt évi növekedést főként a hatályos európai szabadalmak számának 14 százalékos emelkedése idézte elő, ami meghaladta a 29 ezret, ez a 2010-es mennyiség 3,6-szerese, de 2015-höz képest is 70 százalékkal nőtt.

Nőtt az e-bejelentések száma

Rekordmennyiségű, 1756 elektronikus hatósági beadvány érkezett tavaly az SZTNH-hoz. Ez a szám csaknem a hétszerese a 2015-ös adatnak (257), de 2018-hoz (1600) képest is csaknem 10 százalékos a bővülés. Ezzel együtt a postán érkező dokumentumok száma jelentősen, csaknem a felére csökkent az elmúlt öt évben. Tavaly már a védjegyoltalmi bejelentések 46 százaléka elektronikusan érkezett a hivatalhoz, ami igazolja az SZTNH ügyfélbarát törekvéseit.

 

Ezek is érdekelhetik