Ez az igazság a budapesti békecsúcsról: Trump tisztázta, óriási bejelentés jön két napon belül - nagyon rossz hírt kaptak, akik meg akarják fúrni az amerikai és az orosz elnök tárgyalását
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságDonald Trump elnök kedden kijelentette, hogy nem szeretne „hiábavaló találkozót” tartani Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami újabb jel arra, hogy a két vezető között tervezett második, Budapesten rendezett csúcstalálkozó veszélybe kerülhet — ezt az értelmezést a Bloomberg tette közzé. Azonban a budapesti békecsúcs megszervezésének van egy másik olvasata is, ami inkább közelebb állhat a valósághoz.

Trump kedden ugyanis világosan elmondta, hogy egyáltalán nem született döntés a történelmi találkozó lemondásáról. Sőt, szerinte „rengeteg dolog fog történni”. Hozzátette, hogy a háború frontján is „rengeteg dolog történik”, majd közölte, hogy
két napon belül bejelentést tesz a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően.
Az amerikai elnök valóban beszélt arról, hogy nem „akar feleslegesen fecsegni” és az időt pazarolni. A sajtó ezt erősítette fel, és értelmezte úgy a fejleményt, mint ami a budapesti békecsúcs lefújásával egyenértékű. Tény, hogy órákkal korábban egy fehér házi tisztviselő azt mondta: a két vezetőnek nincs terve a közeljövőben találkozni, csakhogy Trump kedden egyértelművé tette, hogy sose állította, hogy a Putyinnal való tárgyalás időpocsékolás lenne.
Ezt az alábbi videó is rögzíti.
Trump a tervezett eseményre utalva azt is kijelentette, „nem akarok egy elvesztegetett találkozót, nem akarok elvesztegetett időt, így meglátjuk, hogy mi történik”. Ugyanakkor optimizmusát hangoztatta, és kijelentette, hogy lát esélyt a tűzszünetre. „Azt gondolom, hogy Putyin véget akar vetni a háborúnak, és azt gondolom, hogy Zelenszkij is véget akar vetni neki, én pedig úgy gondolom, hogy véget fog érni.”
Ugyancsak masszívan árnyalja a budapesti békecsúcs lemondásáról szóló hírdömpinget, hogy Putyin különmegbízottja, Kirill Dmitrijev is azt állította frissen, hogy folyamatban vannak az Oroszországi Föderáció és az Egyesült Államok vezetői közötti találkozó előkészületei.
Ő arról posztolt az X-en, hogy szerinte a média eltorzítja az információkat arról, hogy nem lesz találkozó. „A média eltorzítja a közeljövőről szóló kommentárokat, hogy aláássa a közelgő csúcstalálkozó kilátásait. Az előkészületek folyamatban vannak” – szögezte le.
Budapesti békecsúcs: sokan szeretnék, hogy ne történjen meg
Ezzel azonos hangvételű bejegyzést tett közzé Szijjártó Péter is. A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon tette közzé reakcióját. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg.
„A háborúpárti politikai elit és médiájuk mindig ezt csinálja az olyan fontos események előtt, amelyek a háború és béke ügyében döntőek lehetnek. Így van ez az Európai Tanács minden ülése előtt. Így van ez a szankciós csomagokról vagy az európai békekeretről szóló döntés előtt. Nincs új a nap alatt” – fogalmazott.
Felhívta rá a figyelmet, hogy most is egészen addig, amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó.
Szerdán reggel már Orbán Viktor is kommentálta a kialakult helyzetet. A magyar miniszterelnök arról írt a közösségi oldalán, hogy
a békecsúcs előkészületei folytatódnak.
Azt is rögzítette, hogy az időpont még mindig bizonytalan. „Ha eljön az ideje, megrendezzük.” Donald Trump legelőször azt a reményét fejezte ki, hogy két héten belül meg lehet tartani a budapesti békecsúcsot. Ugyanakkor a konkrét időpont sosem volt meghatározva, így a halasztásról szóló kijelentések ezért is nehezen értelmezhetők.
A teljes kép érdekében érdemes még felidézni az orosz külügyminiszter reakcióját is a budapesti békecsúcs szervezése kapcsán. Lavrov arról beszélt, hogy nem az időpont és a helyszín a lényeg, hanem az, hogy haladjon az orosz és az amerikai fél az alaszkai megállapodás végrehajtásában.
Az amerikai külügyminiszterrel, Rubióval folytatott telefonos egyeztetéséről elmondta, hogy „nem a helyszínről volt szó, noha az is fontos, különösen azt figyelembe véve, hogy a Budapestről szóló javaslat milyen vihart kavart azok körében, akik az Európai Uniót nem szuverén államok szövetségeként szeretnék látni, hanem minden kérdést a brüsszeli bürokrácia keretein belül szeretnének megoldani”.






