
Elkaszálta a brazil NAV a Netflixet, súlyos tőzsdei bukás lett az adótartozásból
A vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott a harmadik negyedévben a streamszolgáltatások világelsője, a tőrdöfést egy hideg zuhanyként érkező, 619 millió dolláros fizetési meghagyás jelentette, melyet a brazil adóhatóság kézbesített számára. A Netflix ugyanis határon túli szolgáltatóként olyan adók megfizetésétől tekintett el, amelyeket a helyi szolgáltatókon bevasaltak, de rajta eddig egy jogértelmezési vita miatt nem tudtak.

A Netflix versenyelőnyös helyzetét a brazil NAV a befizetés előírásával „lerendezte”. Ha ez nincs, akkor vállalható lett volna a Netflix gazdálkodása, de a tervezett 31,5 százalékos üzemi haszonkulcsból így csupán 28 százalék maradt. A Netflix menedzsmentje sietett megnyugtatni a befektetőket arról, hogy a brazíliai adóafférnak ezután semmilyen közvetlen és lényegi hatása nem lesz a társaság üzletmenetére.
A piac nem tolerálta a Netflix brazíliai kisiklását
A piac azonban rosszul reagált, a Netflix idén már 39 százalékot erősödő árfolyama 6,3 százalékot esett a New York-i tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben. Még úgy is, hogy a streamszolgáltató zárás után közzétett gyorsjelentésében a Wall Street várakozásait enyhén meghaladó előrejelzést tett a folyó negyedév várható gazdálkodásáról.
Ez és az előző évit 8 százalékkal meghaladó, 2,55 milliárd dolláros negyedéves adózott nyereség azonban nem tudta feledtetni a brazil csapást, s az elemzők is hoppon maradtak a 3 milliárd dolláros konszenzusukkal. Pedig arra alapoztak, hogy
a Netflix történetének eddigi legsikeresebb, K-Pop Demon Hunters című számítógépes animációs zenés fantasyfilmje rengeteg új előfizetőt hoz,
s ezzel új bevételi forrásokat teremt, de mint kiderült, a 236 millió megtekintés sem volt garancia erre. Ahhoz viszont jó volt, hogy franchise-t alapítsanak rá, a Mattel és a Hasbro, a két legnagyobb amerikai játékgyártó vállalattal szerződtek kedden a sorozat népszerű alakjaiból készült figurák globális forgalmazására.
A pluszbevételt a hirdetések és a videójátékok hozták
A Netflix egyébként tavaly hagyott fel azzal a gyakorlattal, hogy célszámokat közöl az előfizetői tábor várható alakulásáról, mivel tapasztalatai szerint ezzel túlzott várakozásokat táplált a befektetőkben. A céltól való elmaradás, vagy a meghaladása pedig nem várt árfolyam-ingadozásokban öltött testet.

A társaság negyedéves bevételét viszont jól tippelték meg az elemzők, a 11,51 milliárd dolláros tétel 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi időszakét. A streamingszolgáltató több mint 300 millió előfizetője és a hozzájuk csatlakozók a folyó negyedévben 11,96 milliárd dollárt hagyhatnak a kasszában, a Netflix elsősorban a videójátékoktól és a hirdetésekből várja a többletbevételt – írja a Reuters.
A cég megjegyezte, hogy fennállásának legmagasabb reklámbevételét érte el a július–szeptemberi időszakban, ám pontos adatokkal nem szolgált. Az évzáró negyedévben viszont a bázisidőszakénál 26 százalékkal magasabb, 2,35 milliárd dolláros adózott nyereséggel kalkulálnak. Ám a forgalom felpumpálása egyre nehezebben megy, a streamingpiac telítettsége az összes nagy szereplőnek, így
- a Netflixnek,
- a Disney+-nak,
- a Skyshowtime-nak,
- az Amazon Prime Time-jának,
- az HBO-nak,
- a YouTube-nak
- és az Apple TV-nek is főfájást okoz.
Nem szólva a rövid videók villámgyors elterjedéséről, ami a nézői szokásokat is megváltoztatta. A mesterséges intelligencia alkalmazása pedig új területeket nyit meg, amelyek meghódítása a piaci szereplők számára alapvető feladat és egyszersmind nagy kihívás is.
Sorozatdömping jön az év végén
A Netflix szekerét viszont megtolhatja a népszerű Stranger Things sorozatának utolsó évada, melynek epizódjait novembertől kezdik el vetíteni, továbbá a karácsonyi két amerikaifutball-mérkőzés is milliókat ültet várhatóan a képernyők elé, ahogy kiemelkedő nézettséget hozhat a Jake Paul és Gervonta „Tank” Davis közötti, november 14-i floridai bokszmérkőzés is.

Emellett a The Diplomat (A diplomata) drámasorozat, a Nobody Wants This (Bármit, csak ezt ne) új évada és a Frankenstein horror-sci-fi film is a nézettségi ranglisták élmezőnyébe kívánkozik. Adják még Kathryn Bigelow rendezésében az A House of Dynamite (A Dinamit háza) című thrillert és Daniel Craig főszereplésével a Wake Up Dead Man: A Knives Out Mystery című misztikus thrillert is.