Szijjártó Péter a CNN adásában fakadt ki a budapesti békecsúcs miatt: „Nem értem, hogy mit jelent a halasztás”
Magyarország továbbra is készen áll az amerikai–orosz békecsúcs megrendezésére, ugyanis egyedül ez adna reményt az ukrajnai háború rendezésére, harctéri megoldás ugyanis nem lehetséges – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyi idő szerint kedden Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a CNN-nek adott interjújában üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz elnök előző héten ismét beszélt egymással, s így remény van a személyes találkozóra Budapesten, még ha most kérdések merültek is fel ennek időzítésével összefüggésben.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy bejelentették a csúcstalálkozót, biztos voltam benne, hogy naponta lesznek kiszivárogtatások, hamis hírek tucatjával, amelyek azt állítják, hogy nem fog megtörténni, mert tudom, hogy sokan ellenzik ezt a találkozót” – fogalmazott.
Szijjártó Péter a műsorvezető kérdésére válaszolva kifejtette a találkozó elnapolásával kapcsolatban, hogy Magyarország továbbra is készen áll helyszínt adni a csúcsértekezletnek. Hozzátette: még nem tűzték ki a dátumot, tehát nem érti, hogy mit jelent a halasztás. Egyben reményét fejezte ki, hogy az amerikai kollégájával, Marco Rubióval tervezett szerdai találkozója tisztább képet ad majd a helyzetről.
Hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozó megrendezése reményt adna az ukrajnai háború rendezésére, valamint leszögezte, hogy a civilizált kapcsolat megléte az Egyesült Államok és Oroszország között mindig biztonságosabb hellyé teszi a világot és benne Közép-Európát. Továbbá arra is kitért, hogy az ukrajnai háborúnak nem lehet harctéri megoldása, ez a fegyveres konfliktus kizárólag a tárgyalóasztalnál érhet véget.
A miniszter ezután aláhúzta: a kezdetektől fogva világos volt, hogy Európában sokakat csalódással fog eltölteni, hogy az állítólag nemzetközileg elszigetelt Magyarországot kérték fel az elmúlt évtizedek legfontosabb csúcstalálkozójának számító amerikai–orosz értekezlet megrendezésére, ami jól látszott az e heti európai uniós külügyi tanács ülésén is.
De az igazság az, hogy nem Magyarország van elszigetelve, hanem az Európai Unió
– emelte ki, illetve hangsúlyozta, hogy az EU-nak nincsen szerepe a világ jelenlegi biztonsági válságainak rendezésében, s ennek szavai szerint a közösség háborúpárti hozzáállása az oka.
Az orosz elnökkel szembeni nemzetközi elfogatóparancs kapcsán pedig aláhúzta, hogy Vlagyimir Putyin nemrég az Egyesült Államokban járt, ahol nem tartóztatták le, és ha Magyarországra jön, akkor ott sem fogják.
Ez az igazság a budapesti békecsúcsról: Donald Trump tisztázta, óriási bejelentés jön két napon belül
Donald Trump elnök kedden kijelentette, hogy nem szeretne „hiábavaló találkozót” tartani Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami újabb jel arra, hogy a két vezető között tervezett második, Budapesten rendezett csúcstalálkozó veszélybe kerülhet.