BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár a Közel-Keletre is áthelyezhetik az idei vb-t

Júniusban döntenek az országúti kerékpárosok svájci világbajnokságának megrendezéséről, szükség esetén akár a Közel-Keletre is áthelyezhetik a versenyt – számolt be a Cyclingnews szakportál nyomán az MTI. A viadalnak Aigle és Martigny adna otthont szeptember 20. és 27. között, ám a koronavírus-járvány miatt esetleg további változtatások is lehetnek a nemzetközi szövetség (UCI) nemrég módosított versenynaptárában. „A világbajnokság a kerékpársport ünnepe, de nem mindenáron. Következetesnek kell lennünk a döntéseinkben, és nem lehetünk makacsok” – nyilatkozta a svájci közszolgálati médiában Grégory Devaud, a vb rendezőbizottságának társelnöke. Mint mondta, június vége előtt döntenek az esemény sorsáról, amelyet halasztás esetén leghamarabb 2026-ban vagy 2027-ben rendezhetnek meg. „A jelenlegi formában vagy ősszel lesz, vagy soha” – hangsúlyozta.

A világbajnokság rendezéséért befolyó bevétel a legjelentősebb a UCI költségvetésében – 2017-ben és 2018-ban mintegy 11 millió svájci frank (3,6 milliárd forint) volt az összeg –, ezért a szervezet mindenképpen motivált abban, hogy a vb ne maradjon el ebben az esztendőben. A Marca című spanyol lap értesülései szerint több közel-keleti ország, Omán, Katar vagy az Egyesült Arab Emírségek is beugró lehet egy későbbi, novemberi időpontban, ha az eredeti helyszínen nem lenne megvalósítható a vb. Mindhárom országban rendeznek magas minősítésű körversenyeket, 2016-ban pedig a katari főváros, Doha adott otthont a vb-nek.

Nehezíti a helyzetet, hogy a világjárvány miatt jelentősen átalakított versenynaptár szerint augusztus 1-jén kezdődik az idény, és a vb mellett a három Grand Tour-verseny is helyet kapott benne alig több mint négy hónap alatt: a tervek szerint a Tour de France-t augusztus 29. és szeptember 20. között, a Giro d’Italiát október 3–25. között rendeznék meg, a Vuelta a Espana október 20-án kezdődne, és november 8-án érne véget. A UCI már a programterv kihirdetésekor jelezte, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében akár újabb átrendezésre is szükség lehet.

A világbajnokság megrendezése

3,6

milliárd forintot hoz

a szövetségnek évente

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.