Magyar gazdaság

Nyár közepétől kezdődhet meg a kilábalás

Idén 2,2 százalékkal eshet vissza a bruttó hazai termék, és egyre csökken az esélye a V alakú talpra állásnak – derült ki a Commerzbank lapunknak eljuttatott elemzéséből.

A következő két negyedévben erőteljes gazdasági visszaesés várható, ezért 2020-ban 2,2 százalékkal zsugo­rodhat a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon – derült ki a Commerzbank lapunk által megszerzett elemzéséből. A csökkenése az államadósság emelkedését okozza, ám a harmadik negyedévtől a válság hatása már kisebb lehet. A német bank elemzői szerint jövőre 2,5 százalékos felpattanás jöhet, a V típusú válságra viszont egyre kisebb az esély. A kormány konvergenciaprogramja szerint jelentősebb mértékű, 3 százalékos visszaesés várható, de a jövő évi növekedés is lényegesen erőteljesebb, 4,8 százalékos lehet. Az előrejelzések rendkívül széles skálán mozognak, a Pénzügyminisztérium (PM) Világgazdaságnak eljuttatott gyűjtése szerint a legkedvezőbb és a legpesszimistább forgatókönyv között 11,3 százalékpontos eltérés van, ami rendkívül nagy bizonytalanságra utal. Az átlag mínusz 4,1, míg a medián mínusz 4 százalékos változást vetít előre. A Világgazdaság korábbi GDP-konszenzusában – amely 4,5 százalékos visszaesést jelzett – jól megfigyelhető volt, hogy minél nagyobb mértékű zsugorodást vár egy elemző, annál nagyobb felpattanást prognosztizál.

A turizmus-vendéglátást, valamint a személyszállítási szolgáltatásokat érintheti legnagyobb mértékben a koronavírus miatt kialakuló válság – hívták fel a figyelmet a Commerzbank közgazdászai. Az bezuhanása mind a négy visegrádi országot megviseli, ám hosszú távon a magyar növekedés gyorsabb lehet a régiós társakénál, ami a három nagy német autógyártó jelenlétének köszönhető. A szakértők rámutattak: az hetes cikkely szerinti eljárása várhatóan nem vezet az uniós források megvágásához, ugyanakkor a 2021–27-es költségvetési időszakban a korábbiakhoz képest 24 százalékkal kevesebb pénz érkezhet Brüsszelből.

A Commerzbank elemzése arra is kitér, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kettős monetáris politikája egyszerre hat a forint gyengülése és az emelkedő kötvényhozamok ellen. A rövid kamatok emelésével megvédik a fizetőeszközt, miközben a mennyiségi lazítással lenyomják a hozamgörbe hosszú végét. A közgazdászok arra számítanak, hogy a kockázatok elmúlásával a forintárfolyam is magához térhet. Míg korábban erőteljes szigorítási presszió volt az MNB-n az erőteljes miatt gyorsuló drágulási ütem kapcsán, addig a válság következtében 2021 végéig várhatóan nem kell inflációs nyomástól tartania a magyar jegybanknak. A fogyasztói árindex 2020 végén a 3 százalékos cél alatt lehet, az olajárak beesése és a keresletoldali gazdasági sokk hatására. A Commerzbank szakértői leszögezték: a hitelmoratórium veszteségeinek csökkentésére az MNB könnyítéseket fogalmazott meg a bankoknak, ám további támogatásra lehet szüksége a pénzügyi szektornak.

Ezek is érdekelhetik