BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már tavaly megugrottak a bajnokoknak járó kifizetések

A törvénymódosítás után megállapítható magasabb összegű özvegyi járadék célja a kiskorú gyermeket nevelő özvegyek élethelyzetének segítése.

Olimpiai járadékként tavaly 4,512 milliárd forintot fizettek ki Magyarországon, miközben 2018-ban még csak 1,821, 2017-ben pedig 1,619 milliárd forint volt ez az összeg – közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Lapunk annak kapcsán kérdezte a szaktárcát, hogy az Országgyűlés pénteken egyhangúlag elfogadta a sportról szóló 2004. évi I. törvény (sporttörvény) olimpiai járadékkal összefüggő módosítását, miszerint az olimpiai érmes után járó özvegyi járadék teljes összegét megkaphatja a kiskorú gyermeket nevelő özvegy.

Emellett tízről öt évre csökken a jogosultsághoz szükséges együttélés időtartama. Eddig az özvegynek a járadék 50 százaléka járt, mostantól azonban a gyermekek nagykorúvá válásáig a 100 százaléka. Az előterjesztők a háromszoros olim­piai bajnok Benedek Tibor tragikus halálával összefüggésben kezdeményezték a változtatást.

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

A minisztériumnál hangsúlyozták: a törvénymódosítás után megállapítható magasabb összegű özvegyi járadék célja a kiskorú gyermeket nevelő özvegyek élethelyzetének segítése.

A múlt évi kifizetés ugrásszerű növekedése kapcsán az Emmi jelezte: 2019-ben lépett hatályba a sporttörvény olimpiai járadékot érintő átfogó módosítása, amelynek értelmében az első–harmadik helyezés is jogosultságot jelent olimpiai járadékra. Korábban csak a legjobb helyezés után járt az összeg.

Az özvegyi járadék összege is változott, az edzők esetében folyósított járadék pedig a helyezés után az érmesnek járó járadék összegével megegyező mértékűre változott. Az olimpiai járadék mértékének alapja a sporttörvény rendelkezése szerint a bérből és ­fizetésből élők előző évi – a KSH által számított – országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg.

A 2020. júniusi állapot szerint 884 személy részesül járadékban, ebből ép és fogyatékos sportolóként 483-an, özvegyként 88-an jogosultak. Van olyan, aki mindkét jogcímen, azaz érmesként és özvegyként is jogosult járadékra. A többiek feltehetően edzőként részesültek a kifizetésben.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság hétfői számában

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.