BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A járvány első hullámát sikeresen kezeltük, de a kilábalás elhúzódik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A koronavírus-járvány az infláció emelkedését hozta, az árstabilitás fenntartása pedig kulcsfontosságú a jövőben – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaság konferenciáján.

A koronavírus-járvány első hullámát sikeresen kezeltük, de a kilábalás globálisan és Magyarországon is elhúzódik – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaság konferenciáján, a Kihívások és lehetőségek című előadásában, csütörtökön Budapesten.

Az alelnök rámutatott: a koronavírus-járvány a második világháború utáni legjelentősebb krízisét hozta. Kiemelte: a gazdaság teljes leállása nem várható, azonban a kiterjedt reálgazdasági hatásokra így is fel kell készülni. Egyúttal a gazdasági növekedés erősítése mellett a makrogazdasági egyensúlyok járvány utáni helyreállítását is biztosítani kell.

Gondolni kell a válság utáni helyzetre, és e téren a költségvetési politika, a versenyképességet javító strukturális politika és a monetáris politika okos együttműködésére van szükség – hangsúlyozta Virág Barnabás.

A jegybank alelnöke aláhúzta: a járvány az infláció emelkedését hozta, az árstabilitás fenntartása kulcsfontosságú a jövőben. Kiemelte: az alapkamat szintje megfelelő, nincs tér a csökkentésére, egyúttal fel kell készülni az új normák és új egyensúlyok világára.

A hazai gazdaság első félévi visszaesése megfelelt a visegrádi régió átlagának, de a magyar GDP a második negyedévben a vártnál jobban csökkent. Ennek okai között említette, hogy a járvány visszavetette a globális autóértékesítéseket és a turizmust, a beruházások jelentősen csökkentek, és a korlátozások gazdasági hatásainak döntő része Magyarországon a második negyedévben jelentkezett.

Fontos, hogy az első hullám alatt a munkahelyek döntő részét sikerült megőrizni.

Virág Barnabás kiemelte: a korábbi várakozásoknál lassabb lesz a kilábalás, „V” alakú helyett inkább egy pipa alakú kilábalás, felpattanás várható.

Elmondta: a monetáris tanács kiemelt figyelemmel követi a gazdaság helyreállításával kialakuló inflációs hatások tartósságát. Az előzetesen várakozásoknak megfelelően érdemben emelkedett azon termékek és szolgáltatások aránya, ahol magasabb árnövekedés történt.

Virág Barnabás
Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A korlátozások oldásával általánosan emelkedett az infláció

– magyarázta az alelnök.

Arra lehet számítani, hogy a második hullám alatt a gazdasági hatások is folyamatosan átalakulnak – tette hozzá.

Kiemelte:

2020-ban a gazdasági hatások tompítására, 2021-ben a növekedés gyorsítására, 2022-ben pedig a külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállítására kell összpontosítani.

Virág Barnabás kiemelte: 2022-re az egyensúlyok helyreállítását kell előtérbe állítani, az elvesztett munkahelyek gyors helyreállítására lesz szükség, az államháztartás terén pedig a hiány átmeneti megemelkedése mellett az adósság újbóli csökkentését kell előtérbe állítani.

A legfontosabb, hogy a fiskális és monetáris politikát, valamint a versenyképességi lépéseket össze kell hangolni – húzta alá, hozzátéve, a versenyképességi és a fiskális politika területén még komoly tartalékok vannak.

A jegybank számos programmal segíti a gazdaság helyreállítását, így az állampapírvásárlási program bevezetésével, a jelzálog vásárlási program újraindításával. Az NHP Hajrá! nagyon sikeres, az 1500 milliárd forintos keretből eddig mintegy 500 milliárd forintot sikerült lekötni.

Virág Barnabás kiemelte:

a jövőben a lakáspiac, és az infrastrukturális beruházások, és a zöldgazdaság lehetnek azok a területek, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a gazdasági növekedésre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.