A 2020-as költségvetési évre agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra elkülönített 699,7 milliárd forintból összességében 324,8 milliárd forintot fizettek ki 2020 első fél évében – írja összefoglalójában a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet. Egy évvel korábban 344,8 milliárd forint volt az első hat hónap adata. A kifizetések csaknem felét (47,9 százalékát) a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások képezték, ebből 155,6 milliárd forintot vehettek igénybe a gazdálkodók az első fél évben.
A Vidékfejlesztési program (VP) 2014–2020-as intézkedéseire az erre az évre elkülönített 160 milliárd forintból 119,1 milliárd forintot folyósítottak június 30-ig. Ez 28,5 milliárd forinttal több, mint a 2019 első fél évében kifizetett összeg.
A Magyar halgazdálkodási operatív programból idén június végéig a tárgyévben 1,7 milliárd forint kifizetés történt. Erre a célra idén összesen 3,6 milliárd forint áll rendelkezésre.
A VP intézkedései közül tárgyieszköz-beruházásokra 42,5 milliárd, az agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos intézkedésekre pedig 27 milliárd forintot fordítottak. További 10,5 milliárd forint jutott az alapvető szolgáltatásokra és a falvak megújítására a vidéki térségekben. A Natura 2000 kifizetései és a vízkeretirányelvhez kapcsolódó kifizetések elérték a 8,8 milliárd forintot. Ökológiai gazdálkodások támogatására 6,5 milliárd forint irányult, a mezőgazdasági üzemek és vállalkozások fejlesztésére 3,6 milliárd forintot vehettek igénybe a kedvezményezettek.
Az összesített adatok szerint a 2014–2020-as ciklusban 1300 milliárd forintos kerettel meghirdetett VP intézkedéseire 2020. június 30-ig 487,9 milliárd forintot használtak fel. A kifizetések negyede az agrár-környezetvédelmi intézkedésekhez kapcsolódott, 13 százalékát tárgyi eszközök beruházására fordították, 7 százalékát pedig a Natura 2000 kifizetések és a vízkeretirányelvhez kapcsolódó kifizetések tették ki.
A hazai költségvetésből finanszírozott nemzeti támogatások címén 42,2 milliárd forinthoz jutottak az agrártermelőknek, a piac szabályozását célzó intézkedésekre 6,2 milliárd forint jutott. Az utóbbi zöme továbbra is a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokat fedezte, nagyobb részben nemzeti forrásból.
A közvetlen támogatások jogcímein kifizetett 155,6 milliárd forint jellemzően területalapú támogatás és zöldítési komponens formájában jutott el a termelőkhöz. A támogatási összeg legnagyobb részét, 46,8 százalékát – vagyis 72,9 milliárd forintot – a zöldítési támogatás tette ki, emellett 29,7 százalékos arányt képviselt a területalapú támogatás 46,1 milliárd forintja. A 2019. évi egységes kérelmek után járó területalapú támogatások előlegét tavaly év végén, a fennmaradó részét 2020 első fél évének végéig kapták meg a gazdák.
A termeléshez kötött támogatások az összes kifizetés valamivel több, mint tizedét tették ki, és összesen 16,5 milliárd forint jutott el ezen a jogcímen a gazdálkodókhoz. Ezen belül szálas és szemes fehérjenövények támogatására 8,5 milliárd forintot fizettek ki a kedvezményezetteknek, amely közel azonos arányban oszlott meg a növénykultúrák között. A cukorrépa-termesztés támogatására 2,5 milliárd, a gyümölcstermesztés segítésére 2,2 milliárd, míg zöldségnövények és ipari zöldségnövények termesztésére 1,6-1,6 milliárd forintot folyósítottak.
A nemzeti támogatások jogcímei-re 42,2 milliárd forint támogatást fizettek ki az első fél évben. Ennek 62,7 százaléka a nemzeti agrártámogatások előirányzat jogcímein jutott el a gazdálkodókhoz. Az állatjóléti támogatások (baromfi, sertés, tenyészkoca) keretében 10,1 milliárd forintot vettek igénybe a kedvezményezettek az első fél év során, az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére 7,5 milliárd, agrárkárenyhítésre pedig június végéig 14 milliárd forintot folyósítottak.
Pályázat kisüzemeknek
Megjelent a mezőgazdasági kisüzemek támogatására 2,5 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázati felhívás, amely a Vidékfejlesztési program keretében a fejlődőképes, kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti, illetve enyhíti a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait – közölte az agrártárca. A kiírás szerint őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet. Az igényelhető átalánytámogatás összege 15 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, amely öt évre szól, és két részletben folyósítják: 75 százalékot a támogatói okirat megküldésével egyidejűleg, a fennmaradó részt pedig a támogatási időszak végén, az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítésekor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.