Fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezik meg idén a Millenárison a kelet-európai régió legfontosabb kortárs képzőművészeti vásárát, az Art Market Budapestet. Az eseményt tizedik alkalommal hirdették meg az október 22–25. közötti időszakra. A középpontba ezúttal a vírusválság által sújtott hazai képzőművészeti élet támogatása kerül. A hazai galériák közül szinte mindegyik részt vesz a rendezvényen, a hazai kortárs galériák egyesülete közös standot is szervez. Az Art Market Budapest iránti rendkívüli bizalom és elismerés jele, hogy a példátlanul nehéz körülmények ellenére is csaknem húsz ország kiállítói tartják fenn részvételi szándékukat, ez nemcsak a vásár, hanem a magyarországi művészeti közeg egészének a megbecsülésére is utal.
Az Art Market Budapest megrendezésekor prioritást élvez az egészség védelme, a járványügyi előírásoknak megfelelő biztonsági intézkedéseket vezetnek be a hazai és a külföldi művészeti intézményekkel konzultálva.
A szervezők úgy vélik, hogy a kultúrafogyasztók kiszolgálásában, valamint az alkotók és az őket képviselő művészeti szereplők támogatásában az idei évben különösen nagy az esemény jelentősége, hiszen a világ számos vásárát lemondták. Budapesten azonban lehetősége nyílik a közönségnek arra, hogy biztonságos körülmények között, széles kortárs művészeti összeállításból válogasson, és a vásárlásokkal, valamint az érdeklődésével támogassa az alkotókat. A külföldi galériák egy része is a magyarokra helyezi az idén a hangsúlyt a képviselt művészei közül. Az Art Market Budapest hagyományosan erős fotóművészeti anyaga szintén a magyar fotográfiára fókuszál. Igaz, ezúttal nem kaptak külön csarnokot a fotósok, mivel a járvány miatt korlátozták a teret. Jelen lesz a Robert Capa Kortárs Fotóművészeti Központ és a Magyar Fotóművészek Szövetsége is. A valós térben zajló eseményt kiegészítik egy online platformmal is.
Az Art Market Budapest újszerű kommunikációs technikákat dolgozott ki a vásár népszerűsítésére: a világ egyik vezető köztérimédia-ügynöksége, a JCDecaux közreműködésével Budapest központi helyszínein egyedülálló művészeti kiállításokat szervez. A szabadtéri tárlaton bemutatott műtárgyak eredeti példányait a vásáron állítják ki.
A rendezvény 30 (thirty) FREE elnevezéssel a harminc évvel ezelőtti rendszerváltásról emlékezik meg. A volt kommunista országokból érkező kiállítók közreműködésével a rendszerváltás időszakának művészetét eleveníti fel, és a társadalmi változásokra vonatkozó alkotói reflexiókat mutatnak be. Az így létrejövő, izgalmas kiállítási anyagot az Inside Art elnevezésű művészeti konferencia keretében a témának szentelt szakmai nap egészíti ki. „Aki bármilyen mértékben felelősséget érez, vagy érzékeny a hazai képzőművészeti élet iránt, az az Art Market Budapest által biztosított lehetőséggel élve az idén látogatásával, szeretetével és nem utolsósorban vásárlásaival hatékonyan fejezheti ki szimpátiáját és segítőkészségét. Az esemény mint művészeti kiállítás a színvonalas kultúrafogyasztás járványügyi szempontból legbiztonságosabb módja, ezért kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a kultúra teremtői, közvetítői és fogyasztói számára létrehozzuk az egymással való találkozás lehetőségét” – emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.