Magyar gazdaság

Kiáll a Huawei mellett a konkurenciája a svéd 5G hálózat ügyében

Végső soron hátrányos hatással van a gazdaság versenyképességére a Huawei kizárása az 5G hálózati fejlesztésekből a Ericsson vezérigazgatója szerint.

Korlátozza a szabad versenyt és kereskedelmet, végső soron pedig hátrányos hatással van az egész gazdaság versenyképességére is a Huawei kizárása az 5G mobil hálózati fejlesztésekből Svédországban az Ericsson vezérigazgatója szerint.

A Huawei és Svédország között zajló vitáról már korábban írtunk . Borje Ekholm, a svéd Ericsson mobil távközlési berendezésgyártó konszern, a távközlési ágazatban a Huawei egyik legnagyobb konkurensének vezérigazgatója a brit Financial Times lapnak adott interjúban leszögezte, hogy fontosnak tartja a verseny és a szabadságának megőrzését.

Azok közé tartozom, akik hisznek benne, hogy a szabad verseny hosszú távon jobb vállalattá tesz bennünket. Rövid távon kellemetlen tud lenni ugyan, hosszabb távon azonban innovációra ösztönöz és így jobb termékekkel tudunk ügyfeleink rendelkezésére állni

- fogalmazott Borje Ekholm.

Fotó: Joan Cros/NurPhoto

Ekholm a lapnak adott interjúban annak a véleményének adott hangot, hogy

a tiltó döntés miatt késedelmet fog szenvedni az 5G hálózati infrastruktúra kiépítése Európában, holott a politikának éppen hogy a lehető leggyorsabb fejlesztést kellene szorgalmaznia.

Nézzük csak meg mi is történt a 4G hálózatok fejlesztésekor. Miközben Európában még azon ment a vita, hogy mi lenne a legjobb megoldás, Amerikában és Kínában amilyen gyorsan csak tudták kiépítették a 4G hálózatot. A mobil készülékek alkalmazás-ökoszisztémájának fejlesztése így ott vett lendületet és mára amerikai és kínai cégek uralják a piacot- fejtette ki. Az 5G esetében ugyanez a helyzet – mondta el a vezériazgató.

A hálózat kiépítésének a halogatása gazdasági kockázatot jelent. Európa ismét a lemaradást kockáztatja.

Korábban a Huaweit nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárták az 5G hálózati fejlesztésből Svédországban. Egy bíróság azonban ennek a döntésnek egyes elemeit felfüggesztette. A svéd PTS távközlési felügyelet ezt követően viszont leállította az 5G hálózati frekvencia aukciót.

A Huawei cáfolta, hogy berendezései biztonsági kockázatot jelentenének. A kínai külügyminisztérium pedig jelezte, hogy Svédországnak felül kell vizsgálnia a Huawei és a ZTE vállalatokat kizáró döntését, ha el kívánja kerülni svéd vállalatok hasonló kezelését Kínában.

A svéd Ericsson mind a három nagy kínai mobil hálózati szolgáltatóval kötött már szerződést 5G hálózati berendezések szállításáról. A finn Nokia viszont, a mobil hálózati berendezés ágazat harmadik nagy piaci szereplője nem rendelkezik beszállítói szerződésekkel Kínában.

5G hálózat Ericsson Svédország Huawei
Kapcsolódó cikkek