Parragh László szerint a főváros a vállalkozó oldalt és a gazdasági kamarákat is kihagyta az egyeztetésből.
VG
2020.11.07, 11:17
Megosztom a cikket
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó. A jelenlegi válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő, és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása – jelentette ki Parragh László, az MKIK elnöke.
Parragh László szerint az erről szóló egyeztetésből csak a vállalkozói oldalt, illetve a gazdasági kamarákat hagyták ki.
A kamarák és a vállalkozói érdekképviseletek megkérdezése nélkül, azaz érdemi egyeztetés nélkül akarnak egy olyan adóemelést végrehajtani, ami a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben tönkre is teheti az érintett vállalkozásokat, ilyen módon elfogadhatatlan.
A főpolgármester szavaira reagálva az MKIK elnöke kifejtette, a nagyvállalatok szempontjából sem mondhatjuk azt, hogy lett volna olyan, akit semmilyen mértékben nem érintett a válság. Sőt a kialakult pandémiás helyzet miatt – ahogy az a 2020 júniusi COVID-19 hatásokat elemző vállalati felmérésünkből is kiderült – az ő árbevételük is csökkenni kezdett, így egy magasabb adó kivetése negatívan hatna a nagyvállalatok működésére is. Emellett az újraindítási adó célja sem támogatható, a bérfejlesztéseket a fővárosi önkormányzatnak saját forrásból kellene megoldania.
Az elnök szerint a fővárosnak a vállalkozások külön terhelése nélkül, saját forrásból kell megoldania működési költségeinek kigazdálkodását is.
Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG
A városvezetésnek egyeztetnie kell a Kormánnyal, mivel a módosítás iparűzési adó törvénymódosítást igényel. Reméljük, egy adóemelést a Kormány jelenlegi helyzetben nem támogat. A pandémia miatt kialakult recesszív gazdasági helyzet miatt a nagyvállalatok költségvetése is feszítettebbé vált, így egy adóemelés rövidtávon elbocsátásokat, hosszú távon a vállalat Budapestről való elköltözését eredményezheti.
Jelenleg a vállalkozások azt szeretnék látni, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a főváros megsegíteni, támogatni őket, megadva az esélyt a túlélésre. A külföldi példáknál is azt látjuk, hogy a városvezetés tudomásul vette, hogy azok a vállalkozások, akik eddig befizettek a büdzsébe most támogatásra szorulnak annak érdekében, hogy ne menjenek tönkre és a jövőben újra fizetni tudjanak
– emelte ki Parragh László.
A jelenlegi gazdasági környezet sokkal inkább az adócsökkentések, moratóriumok, kedvezmények és támogatások kialakítását teszi szükségesé a vállalati szféra számára semmint egy újabb adóteher kirovását – hívta fel a figyelmet Parragh László.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.