Magyar gazdaság

Jobban pörgött az árampiac

Kevesebb villamos energiát lehetett Magyarországra hozni Ausztria és Szlovákia felől tavaly októberben amiatt, hogy éppen akkor szűkültek az importkapacitások, amikor a használatukra a legnagyobb volt az igény.

Magyarország bruttó áramigénye és a termelése is nőtt októberben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal összeállítása szerint, a napi bruttó rendszerterhelés pedig nyolc munkanapon is nagyobb volt az elmúlt öt év legmagasabb októberi értékénél.

A bruttó felhasználás 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A hazai termelés felét nukleáris, 13 százalékát korszerű kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT), 13 százalékát lignitalapú, 6 százalékát pedig alacsonyabb hatékonyságú CCGT-termelőegységek adták. Az igények kielégítésébe azonban nagy, 39 százalékos súllyal besegített az is, és persze hazai termelés is kelhetett el külföldön.

Karbantartások miatt viszonylag kevés kapacitás esett ki a vizsgált hónapban: a korszerű CCGT-k nagy kihasználtsággal üzemeltek, az alacsonyabb hatékonyságúakat pedig jellemzően akkor indították be, amikor a szabályozási piac igényelte.

Fotó: Ujvári Sándor/MTI

A hónap során a Gönyűi Erőmű és a Dunamenti G3 blokk mellett a BERT és a nukleáris alapú Paksi Atomerőmű is szinte folyamatosan termelt. A gázerőművek kihasználtsága elmaradt ugyan az egy évvel korábbitól, de ezt – mutatnak rá az elemzésben – a regionális hatásokra visszavezethető tavalyi extrém magas kihasználtság okozta.

A szállítás volumenét – ezzel az árakat is – befolyásoló határkeresztező importkapacitások novemberben több ízben is éppen akkor szűkültek, amikor a használatuk iránti igény a csúcsra nőtt. Erre az Ausztria felőli behozatal esetében három napon át volt példa, ekkor 800 megawatt helyett csak 600-650 megawattot lehetett használni, Szlovákia felől öt alkalommal a nap 24 órájában és további három napon át csúcsidőben csökkent a kapacitás.

A hónap folyamán a villamos energia észak–déli irányú áramlása volt jellemző, kivéve az október 12-vel kezdődő hetet, amikor a megugró horvátországi és romániai széltermelés miatt leállt a balkáni importkereslet.

Magyarország Ausztria és Szlovákia irányából jellemzően importált, Ukrajna felől folyamatos volt a kétirányú kereskedelmi áramlás, Románia irányába jellemzően exportált.

A szerb és a horvát határon Magyarország csak néhány napig volt nettó importpozícióban.

Az áram árát befolyásoló európai tényezőárak – a földgáz kivételével – mintegy 10 százalékkal csökkentek októberben. A magyarországi éves termék ára mintegy 8 százalékkal esett, a hónap végén 45,5 eurón stabilizálódott megawattórántként.

árampiac november importkapacitás
Kapcsolódó cikkek