BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs megállapodás az idei minimálbérről

A munkaadók készek a kompromisszumra, a szakszervezeti oldal azonban megosztott.

A munkaadók a hivatalos, 3 százalékos ajánlatuk fölött egységesen el tudnák fogadni 4 százalékot is a megállapodás érdekében

– mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, miután a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) ülésén egyeztettek a szociális partnerek az idei minimálbér és garantált bérminimum emeléséről. A munkaadói érdekképviselet vezetője leszögezte, hogy nincs új ajánlatuk, azonban ha van egy ilyen megállapodás, az rajtuk nem fog múlni.

Megtudtuk, hogy a munkavállalói oldal megosztott a kérdésben, van olyan szakszervezeti konföderáció, amely elfogadna egy 4 százalékos kompromisszumos mértéket.

Fotó: Shutterstock

A korábbi évektől eltérően idén nem sikerült tető alá hozni december folyamán a következő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást. Bár mindkét oldal hajlandó volt bizonyos kompromisszumokra, az álláspontok az utolsó fordulókban megmerevedtek.

Míg a szakszervezetek 6,5 százalékos, de legalább 5 százalékos emelést tartottak volna elfogadhatónak, a vállalkozói oldal a rendkívül kedvezőtlen tavalyi évi gazdasági adatok fényében az inflációval megegyező, 3 százalékos béremelési javaslatot fogalmaztak meg,

továbbá abban bíztak, hogy a kormány az előző évhez hasonlóan csökkenti a szociális hozzájárulási adó mértékét 2 százalékponttal és vállalták, hogy ezt további minimálbér- és garantált bérminimum emelésre fordítanak.

Perlusz László kiemelte, hogy a munkaadók kötelezettséget vállaltak arra, hogy még fél év előtt újra leülnek tárgyalni és áttekintik a gazdasági helyzetet, és ha van lehetőség rá, akkor újra előveszik a legkisebb munkabér emelésének a kérdését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.