Magyar gazdaság

Rendezik az adósságokat

A kórházi adósságok rendezésére 44,5 milliárd forintot csoportosítottak át a költségvetésben.

A hazai fekvőbeteg-ellátást nyújtó kórházakban a felhalmozódott kifizetetlen számlák összege decemberre elérhette az 50 milliárd forintot is – mondta a Világgazdaságnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.

A szakember hozzátette: a december 24-i Magyar Közlöny szerint

a kórházi adósságok rendezésére 44,5 milliárd forintot csoportosítottak át a költségvetésben.

Az adósságrendezés időpontját elég szűkre szabták, gyakorlatilag de­cember 31-ig le kellett folytatni.

A Magyar Államkincstár legutóbbi adatai szerint tavaly novemberben 45,7 milliárd forint volt az egészségügyi intézményrendszer lejárt adóssága.

Fotó: Shutterstock

Rásky László elmondta:

a szövetség tagvállalataihoz tartozó kórházi beszállítók jelzései szerint az adósságok kifizetése elkezdődött, az intézmények a tartozások nagy részét a múlt év utolsó napjaiban át is utalták a cégeknek.

Megjegyezte, hogy a kórházak a tartozásállományuk mérséklésére az Egészségbiztosítási Alap maradványából történt kasszasöprés összegét is felhasználhatták. Kérdésünkre adott válasza szerint 2021 is a Covid–19-járvány elleni védekezésről fog szólni.

Nagy kérdés azonban, hogy az egészségügyi rendszerben és annak finanszírozásában eddig végrehajtott változásokból mennyi lesz érzékelhető, illetve hogy a változásokat meg lehet-e tisztítani a járvány elleni védekezés hatásaitól.

A finanszírozás mellett az orvostechnikai beszállítók számára fontos kérdés, hogy miként alakulnak a központi beszerzések, és hogy sikerül-e megvalósítani az általuk kezdeményezett éves értékkövetést a gyógyászati segédeszközökkel való ellátásban.

Jön az éves keret

Tizenhét év után megszűnik a teljesítmény-volumenkorlát szerinti elszámolás a szakellátásban, és a tervezett éves keret váltja fel – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből. A finanszírozó ezentúl minden év januárjában közzéteszi a tárgyidőszakot megelőző finanszírozási év (november–október) adatai alapján az ellátások tervezett éves keretét szolgáltatókénti és ellátási formánkénti bontásban.

 

kórházi adósság Rásky László Orvostechnikai Szövetség
Kapcsolódó cikkek