Tavaly 1,2 milliárdot fordított fejlesztésre a Budai Egészségközpont
A kormánytól függően új gerincgyógyászati központot építhet az intézmény.
Kotroczó Melitta
2021.01.07, 12:47
Megosztom a cikket
Közel 10 milliárd forintos árbevételt ért el tavaly a 20. évfordulóját ünneplő Budai Egészségközpont (BEK). A 11,5 milliárdos tervtől ugyan 10,4 százalékkal elmaradt, de így is 8-10 százalékkal meghaladja a 2019-es bevételt – mondta a Világgazdaságnak Dr. Varga Péter Pál ügyvezető igazgató.
A növekedés oka, hogy tavaly bővítette az egészségközpont a szolgáltatási spektrumát, felerősítette a távkonzultációt, amelyet korábban főként a külföldi páciensek használtak, a járvány miatt azonban nagyon sok hazai beteg is igénybe vette.
Ez előre nem tervezett plusz bevételt termelt, ahogy a covid-tesztek is.
Fotó: Shutterstock
Továbbá kialakítottak egy 50 ágyas covid-osztályt, amely főként a rehabilitációt szolgálja, és az általában műtéteket végző orvosokat is bőven ellátja feladattal.
A járvány miatt egyébként erősen akadályozott a központ működése, 1100 beteg várakozik operációra, és csak a november-januári időszakban havi 150 millió forintos közfinanszírozott árbevétel marad el a halasztott műtétek miatt.
Tavaly a betegek 40-42 százaléka vett igénybe NEAK finanszírozott ellátást, a privát páciensek száma az elmúlt tíz évben folyamatosan növekvő arányt képvisel.
Tavaly 1,2 milliárd forintot fordított az egészségközpont fejlesztésekre, amellyel gyermek gerincsebészeti központot és fekvőbeteg osztályt hozott létre – zömében saját forrásból és egy szerényebb összegű banki hitelből.
Idén további bővítéseket tervez a fekvő illetve járóbeteg ellátás terén is.
Emellett, ha a kormány úgy dönt, hogy stratégiai szerepet szán a BEK-nek gerincgyógyászat terén, akkor már tavasszal hozzálát egy új gerincgyógyászati központ építéséhez.
Márciusban emelkednek a központ árai, amely főként az orvosi béremelés miatt szükséges, a drágulás mértéke azonban még nem tisztázott, ugyanis megválik a központ azoktól az orvosoktól, amelyek heti 20 óránál kevesebbet dolgoznak az intézményben, így 100-120 szakember további együttműködéséről kell még dönteni. A specialisták azonban január elsejétől már főállásban dolgoznak a BEK-nél.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.