Magyar gazdaság

Tovább bővült a milliomosok és milliárdosok klubja 2020-ban

Továbbra is a számsorsjátékok a legeredményesebbek, de a sorsjegyek és a sportfogadások is több száz szerencsést tettek milliomossá.

Tavaly közel 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok a Szerencsejáték Zrt. játékosai közül.

Az elvitt főnyeremények nagysága és a nagynyertesek száma tekintetében

továbbra is a számsorsjátékok a legeredményesebbek, de a sorsjegyek és a sportfogadások is több száz szerencsést tettek milliomossá.

A szerencse sokszor rámosolygott a Szerencsejáték Zrt. játékosaira 2020-ban is, hiszen

összesen 2773-an örülhettek milliós és négyen milliárdos nyereménynek az izgalmakban gazdag tavalyi évben.

Az Ötöslottó 63 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményét tudhatta magáénak az a szerencsés, aki 38 hét halmozódás után telitalálatot ért el szelvényével és így 6,431 milliárd forintot nyert. Ő lett 2020 első milliárdosa, akihez július közepén csatlakozott az a játékos, aki 1,7 milliárd forintot nyert az Ötöslottón.

Fotó: Shutterstock

Az év vége is izgalmakat rejtett, hiszen közvetlenül karácsony előtt 21 hét halmozódás után 3,959 milliárd forintot nyert egy szerencsés, ami a játék történetének ötödik legnagyobb nyereménye. A Hatoslottó tavalyi egyetlen milliárdos nyertese pedig 1,376 milliárd forintot tudhat magáénak.

Továbbra is az Ötöslottónak köszönhetik a legtöbben milliós nyereményüket, hiszen összesen 1150 játékos nyert egymillió forintnál nagyobb összeget.

A hagyományos, papír alapú kaparós sorsjegyeknek köszönhetően 534 szerencsés játékosunk vált milliomossá, míg az októberben útnak indított e-sorsjegyek év végéig 8 játékost örvendeztettek meg milliós nyereménnyel.

A számsorsjátékok közül a közkedvelt Joker játékon 288-an lettek milliomosok, a Puttón 171-en, a Luxoron 124-en, a Kenón pedig 123-an. A nemzetközi lottójáték, az Eurojackpot 54 nyertessel gazdagította milliomosaink sorát, míg a Skandináv lottó esetében összesen ugyan csak 23 nagynyeremény született, de ezen belül 8-an örülhettek száz millió forint feletti összegnek.

A nemzeti lottótársaság sportfogadási kínálata is jövedelmezőnek bizonyult a játékosok számára, hiszen a Tippmixen 144, a Tippmixprón 82, a Totón 69, míg a Góltotón 3 fogadó tudása és szerencséje kamatozott nagy összegben.

A Tippmix játék során az év legnagyobb nyereménye közel 17 millió forint, a Tippmixprón több mint 10 millió forint volt.

2021-ben sincs megállás, mivel a közkedvelt lottójátékokon, valamint a meglévő és tervezett új kaparós sorsjegyeken kívül a sportfogadások is tartogatnak újabb izgalmakat, hiszen a virtuális sportfogadás bevezetése mellett a magyar válogatott részvételével zajló labdarúgó Európa-bajnokság és a tokiói Olimpia is előttünk áll.

Szerencsejáték Zrt. tippmix lottó sportfogadás
Kapcsolódó cikkek