Magyar gazdaság

Az első családok megkapták a támogatást

Már több tízezren érdeklődtek, és több mint kétszázan a költségszámlákat is beküldték, közülük tizenhét családnak pedig tegnap át is utalta a kincstár a kért, átlagosan egymillió forintos otthonfelújítási támogatást.

Nagy az érdeklődés a januárban startolt Otthonfelújítási program támogatási lehetőségei iránt, a számlával igazolt költségek 50 százalékának megtérítését már 213-an igényelték a Magyar Államkincstárnál, ahová ezzel kapcsolatban

17 ezer e-mail és 21 ezer érdeklődő telefonhívás érkezett

– hangzott el Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból tartott, hogy elutalták az első tizenhét családnak a támogatást. Az igénylők átlagosan egymillió forintot kértek és kaptak, a pénzből többségében belső felújítást végeztettek, vagy beépített bútorokat rendeltek.

Az első igénylők közül tizenegynek a családjában egy, négyében két gyermek van, kettő pedig nagycsaládnak számít, azaz három vagy több gyermeket nevel. Az otthonfelújítási támogatást a gyereket váró és nevelő családok, házaspárok, élettársi kapcsolatban élők és a gyermeküket egyedül nevelők egyaránt kérhetik, az elváltak akár meg is oszthatják a keretet egymás között.

Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

Az öt elemből álló otthonteremtési programban megnyitott keret felülről nyitott, a vissza nem térítendő támogatás felhasználási köre pedig rendkívül széles, szépészeti és korszerűsítési munkát is lehet belőle finanszírozni, megkötések nélkül.

Roham indulhat a felujitasi milliokert Az állami támogatás iránt a leginkább a 40 és 49 év közötti családfővel rendelkező háztartások érdeklődnek, ezek körében 16 százalék a biztos részvételt jelzők aránya – derül ki a GKI és a Masterplast felméréséből.

Az anyagköltségről és a munkadíjakról összegyűjtött számlákat a munkálatok befejezése után, de maximum 60 napig lehet benyújtani az államkincstárnak.

A családok életkörülményeinek javítására szolgáló támogatás 2022. december 31-ig érhető el, a jogosultak ez alatt az idő alatt egyszer vehetik igénybe. A program az építőipar rendelésállományának növelését is szolgálja, ezért része a gazdaság újraindítási akciótervének, a kötelező munkadíjszámlák révén pedig az ágazat kifehérítését segíti.

ÉVOSZ: Van elég kivitelezői kapacitás

A kivitelezők arra számítanak, hogy a mintegy négymillió forintos felújítások lesznek jellemzők, amibe már belefér a nyílászárócsere és a gépészeti felújítás is – mondta a Világgazdaságnak Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A gazdasági éveiben, 2008 és 2014 között elmaradtak a nagyobb felújítások, ezeket a következő öt évben évi 220-250 ezer lakás korszerűsítésével lehetne pótolni. Kivitelezői kapacitás még van elég, a cégek év végi szerződésállománya 10 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban, de a lakásépítő cégek elkezdték lekötni a szak- és szerelőipari kapacitásokat éves szerződésekkel. A befejező lakásépítési munkálatok az őszre és a télre csúcsosodnak ki, vagyis az év második felében már szűkülhet a kapacitások kínálata.

Az újlakás piacot is felpörgetik

Nemzetgazdasági szinten remek az Otthonfel­újítási program, de konkurenciát jelent a lakásépítő cégeknek a befejező szakipari munkákban, amelyeknél a lakossági oldalról is élénkül majd a keresletet a villanyszerelők, gépészek, festő-burkolók, gipszkartonosok, homlokzati hőszigetelők és nyílászáró-szerelők munkavállalási határidejének kitolódásában – mondta a Világgazdaságnak Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület alelnöke, a Metrodom Építő Kft. ügyvezetője. Ebben a végső munkafázisban ér össze igazán a kedvezményes újlakás-áfa miatt élénkülő építési piac az állami támogatástól felpörgő lakásfelújítási szektorral. Az újlakás-piacon nő az aktivitás, ami a statisztikában majd fél év múlva látszik meg. A felújítási támogatást az új lakást vásárlók is kihasználhatják konyhai és más beépített bútorok vásárlására.

Több tízezer család élhet a felújítási hitelkonstrukcióval

Nagyjából 30-50 ezer olyan család lehet, amely a felújítási támogatást hitelkonstrukcióval megtámogatva akarja majd felhasználni, mindez 150-250 milliárd forintnyi hitelfolyósítást feltételez – közölte Kormos Zoltán, Az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős igazgatója. Ha ez a volumen valóssá válik, azzal a konstrukció a hazai lakáscélú hitelkihelyezés ötödét adhatja. A korábbi években a lakáshitelek 3-5 százalékát vették fel felújítási célra, a beruházások jelentékeny részét a könnyebben elérhető személyi hitelekből finanszírozták azok, akiknek szükségük volt rá. Úgy vélem, ezek helyét szinte biztosan átveszi majd a felújítási hiszen jóval olcsóbb, s a néhány hetes átfutási idő bizonyosan belefér majd a kivitelezést tervezőknek.

 

Novák Katalin Otthonfelújítási program
Kapcsolódó cikkek