BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkentik a zalaegerszegi vendéglátó- és szálláshelyek építményadóját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elengedi az önkormányzat az év első öt hónapjára számított építményadót több mint kétszáz ingatlanára vonatkozóan.

Elengedi az önkormányzat az év első öt hónapjára számított építményadót több mint kétszáz vendéglátó- és szálláshely ingatlanára vonatkozóan – közölte a város polgármestere csütörtökön, beszámolva arról is, hogy elfogadták a város idei költségvetését.

Balaicz Zoltán a közösségi oldalán közzétett összefoglalójában kifejtette: a járványügyi veszélyhelyzet miatti különleges jogrend ideje alatt nem ülésezik ugyan a közgyűlés Zalaegerszegen sem, de a kormánypárti és az ellenzéki frakcióvezetőkkel, képviselőkkel egyeztetve hozta meg a döntését az idei költségvetésre vonatkozóan.

A zalai megyeszékhely idén 63 milliárd forintos főösszegű költségvetésből gazdálkodik,

de a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt most csak az önkormányzati alapfeladatokra tudnak koncentrálni, sporttámogatásokra, civil szervezetekre, rendezvényekre ezúttal kevesebb jut.

Fotó: Shutterstock

Változatlan marad az önkormányzati lakások és más ingatlanok bérleti díja, a vásárok és piacok területhasználati díja, a parkolás tarifái, a temetkezésekkel kapcsolatos díjak – sorolta.

A polgármester jelezte: szakmai egyeztetések után a kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel közösen, egyhangúlag döntöttek arról, hogy

2021-ben minden zalaegerszegi vendéglátóipari ingatlan és szálláshely építményadóját csökkentik az első öt hónapra számított összeggel.

Ez összesen 220 ingatlant érint, segítve a leginkább nehéz helyzetben lévő szektor túlélését.

Ugyancsak segítségként döntöttek úgy Zalaegerszegen, hogy – a kormányrendeletben foglaltakat egy hónappal megtoldva – június 30-áig visszamenőlegesen teljes mértékben elengedik a városi tulajdonú helyiségekben működő vendéglátóhelyek és a kormányrendeletben felsorolt egyéb szektorok bérleti díját, valamint a vendéglátós teraszok közterület-használati díját is.

Ezt a döntést a védelmi intézkedések alakulásától függően május elején újra értékelik és szükség esetén a mentességet meghosszabbítják – ismertette Balaicz Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.