Magyar gazdaság

Hatszázmilliós bevételkieséssel számol a gyulai önkormányzat

Az elfogadott költségvetés kiadási és bevételi főösszegét 7 milliárd 156 millió forint összegben határozták meg.

Hatszázmillió forintos bevételkieséssel számol a gyulai önkormányzat a 2021-es költségvetésben, az idei évre csak pályázati forrásból biztosított beruházásokat terveznek – közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester, aki a képviselő-testület hatáskörében eljárva elfogadta a büdzsét.

A városvezető kifejtette, hogy a elvonása 95 millió forint bevételcsökkenést okoz;

a koronavírus-járvány miatt drasztikusan visszaesett idegenforgalmi adóból – amelyből tavaly még 185 millió forintot terveztek – csak 85,5 milliót várnak.

Az a kormányzati döntés, mely szerint az egyéni vállalkozóknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak idén a 2020. évi helyi iparűzési mértékének a felét kell befizetniük,

290 milliós kiesést jelent, ha az összes jogosult, 2321 helyi vállalkozás igénybe veszi ezt az adókedvezményt – mondta a polgármester.

Ebben a helyzetben – hangsúlyozta Görgényi Ernő – a legfontosabb cél az önkormányzati munkahelyek megőrzése és az, hogy a városüzemeltetési feladatokra szánt keret ne csökkenjen. Fontos volt, hogy a települési szociális támogatások kerete emelkedjen, erre 20 millió forinttal terveztek többet, összesen 60 milliót.

Az elfogadott költségvetés kiadási és bevételi főösszegét 7 milliárd 156 millió forint összegben határozták meg.

Tartaléknak az előző évinél csaknem kétszer többet, 631 millió forintot terveztek.

Beruházásokat idén csak minimális önerő biztosítása mellett, pályázati forrásokból kívánnak megvalósítani. Részletezte: uniós forrásból épül újjá 4200 méter hosszan a szanazugi kerékpárút; belügyminisztériumi támogatásból újraaszfaltozzák az egyik utcát, és új járdát építenek az Élővíz-csatorna partjának egy szakaszán. Új játszóteret is kialakítanak a már elnyert Zöld város program keretében.

A városvezető hangsúlyozta, a választókerületi karbantartási kereteket idén is változatlanul biztosítják a kisebb felújításokra.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Görgényi Ernő kérdésre válaszolva elmondta, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem tudnak hozzájárulni az egyik helyi általános iskola tetőszerkezetének felújításához; a sportegyesületek támogatását felére csökkentették; a műemléki védettség alatt álló, magántulajdonú ingatlanok homlokzati felújítására idén nem biztosítanak támogatást;

az országosan ismert nyári nagy rendezvények lebonyolítására is csak minimális összeget terveztek be.

Csige Gábor jegyző úgy fogalmazott, a helyi adóbevételeket annyira óvatosan becsülték, hogy

azokat csak túlteljesíteni lehet, alul nem.

Megjegyezte, a nehéz helyzet ellenére fontosnak tartják, hogy a polgármesteri hivatalban és intézményeiben dolgozó több mint 200 embernek a központilag évek óta nem emelt illetményalapot idén is kiegészítik, így egyfajta bérfejlesztést is meg tudnak valósítani.

turizmus pályázati forrás bevételkiesés Gyula
Kapcsolódó cikkek