Magyar gazdaság

Megéri innovációban gondolkodni

A szellemi tulajdonjoggal rendelkező vállalkozásoknál átlagosan 20 százalékkal magasabb az egy alkalmazottra jutó bevétel, mint a többi cégnél.

A szellemi tulajdonjoggal rendelkező vállalkozásoknál átlagosan 20 százalékkal magasabb az egy alkalmazottra jutó bevétel, mint a többi cégnél – derül ki egy 28 uniós tagország 127 ezer vállalkozásának bevonásával 2019-ben készült kutatás adataiból. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) közleménye szerint

az egy alkalmazottra jutó bevétel alapján kimutatott különbség látványos: 36 százalék a szabadalmak, 21 százalék a védjegyek és 32 százalék a formatervezési minták esetében.

Az egy főre jutó bérek között 19 százalék az átlagos különbség, ám a szabadalommal rendelkező vállalkozásoknál az alkalmazottak 53 százalékkal keresnek többet, mint az oltalom nélküli cégek munkavállalói. A kutatás arra is rávilágított, hogy a mintában szereplő kkv-k kevesebb mint 9 százalékénak van szabadalma, védjegye vagy formatervezési mintára vonatkozó oltalma.

Fotó: Shutterstock

Magyarországon 4530 vállalkozás vett részt a kutatásban. Az eredmények alapján elmondható, hogy van még hová fejlődni, de már megfigyelhető a pozitív irányba való elmozdulás. Az oltalommal rendelkező magyar vállalatok 92 százaléka birtokol nemzeti védjegyet is. Az SZTNH 2020-as statisztikáiból ugyanakkor az is látszik, hogy

a gazdaság lelassulása ellenére, ha kismértékben is, de nőtt mind a szabadalmi, mind a mintaoltalmi, mind pedig a védjegybejelentések száma.

A növekvő trend annak is köszönhető, hogy a magyar kormány az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül egyre hatékonyabban tudatosítja a hazai gazdaság szereplőiben: nemcsak az fontos, hogy innovatívak legyenek, hanem az is, hogy versenyképesek. Ennek a kulcsa pedig a megfelelően támogatott kutatás-fejlesztés-innováció mellett a jól körülbástyázott, levédett kutatási eredmény.

Uniós szinten, a kkv-k gazdasági jelentőségét szem előtt tartva és a fenti problémák kezelésére az Európai Szabadalmi Hivatal és az Szellemi Tulajdon Hivatala is azon dolgozik, hogy a vállalkozások minél hatékonyabban használják ki az innovációjukat és a szellemi tulajdonjogukat.

kis- és középvállalkozások szabadalom koronavírus innováció Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala
Kapcsolódó cikkek