Warren Buffett is csatlakozott a 100 milliárd dollárosok klubjához
Az amerikai üzletember vagyona szerdán 100 milliárd dollár (30 600 milliárd forint) fölé emelkedett, ezzel az ötödik tagja lett az illusztris társaságnak – adta hírül a BBC.
Jelenleg csak Elon Musk, Jeff Bezos, Bill Gates és Bernard Arnault gazdagabb nála,
ugyanis a Facebook-alapító Mark Zuckerberg az aktuális tőzsdei ingadozások következtében éppen kicsúszott ebből a kategóriából.
A 90 éves Buffett a világ egyik legsikeresebb befektetőjeként vált ismertté, és évtizedek óta a világ leggazdagabb embereinek toplistájának élmezőnyében tanyázik,
de a 100 milliárd dolláros vagyont mindeddig nem sikerült túlszárnyalnia. Befektetési cége, a Berkshire Hathaway részvényei azonban idén rekordszintre emelkedtek, és ez hozta meg számára az áttörést.
Bár korábban is elérhette volna ezt az álomhatárt, azonban karitatív adományok formájában vagyonának jelentős részéről lemondott – 2006 óta 37 milliárd dollárt fordított általa fontosnak tartott ügyekre.

Warren Buffett – a Gates-házaspárral együtt – társalapítója a Giving Pledge jótékonysági alapítványnak, melynek célja, hogy tagjai vagyonunk jelentős részét jótékony célokra fordítsák. Ehhez a szervezethez csatlakozott a közelmúltban Jeff Bezos volt felesége, MacKenzie Scott is.
Buffett vagyonának legnagyobb része abból származik, hogy a 600 milliárd dollárra értékelt Berkshire Hathaway vállalat egyhatod részét birtokolja.
Az omahai székhelyű cég részvényárfolyama 15 százalékkal emelkedett év eleje óta. Ez főként annak köszönhető, hogy a vállalat többek között az Apple, és számos más technológiai cég fő részvényese, amelyek a koronavírus-járvány alatt is erősödni tudtak.
A Berkshire egy veszteséges textilipari vállalat volt, mielőtt Warren Buffett átvette az irányítását 1965-ben.
Azóta már több mint 90, jelentős gazdasági erős képviselő cég fő befektetője és tulajdonosa.


