Magyar gazdaság

Április végéig igényelhető az ágazati bértámogatás

Eddig 167 ezer dolgozóra vették igénybe a munkaadók az 50 százalékos kormányzati bértámogatást.

Az ágazati bértámogatásra jogosultak április 30-ig igényelhetik a bérek 50 százalékát fedező támogatást a munkaügyi központok foglalkoztatási főosztályain – nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1-nek.

Kieemelte, hogy a kormányzati segítség

167 ezer ember állásának megtartásában segíthetett, ennyi dolgozóra vették ugyanis igénybe a munkaadók a bértámogatást,

összesen 72 milliárd forint értékben.

A vendéglátói szakma jelezte, hogy a teraszok nyitása kihívást jelent a szektor számára, ugyanis néhány napon belül felkészült kollégákat nagy számban kell munkába állítani

– jegyezte meg Bodó Sándor.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ugyanakkor bíznak abban, hogy a nyitásnak nem lesznek munkaerőpiaci akadályai. Az ITM számításai alapján közel 700 vendéglátóipari vezető, 5000 pincér és felszolgáló, illetve 1000 cukrász áll készenlétben.

Bodó Sándor kitért arra is, hogy 40 ezer fő jött haza külföldről, akik közül sokan „lendületes tudásukkal” itthon is megtalálhatják számításaikat.

A közkedvelt magyarországi kirándulóhelyek, főleg a tavak környékén óriási kihívással néznek majd szembe a vállalkozások, hiszen a turizmus beindulásával várhatóan igen nagy számú vendég érkezésére lehet számítani, elsősorban belföldről.

A külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre Budapest helyzete turisztikai szempontból kevésbé kedvező,

ezért fontos, hogy a hazai utazók a fővárost is tekintsék célpontnak, ahogy arra a szakmai szervezetek is felhívták a figyelmet – zárta gondolatait az államtitkár.

Bodó Sándor bértámogatás ágazati bértámogatás ITM
Kapcsolódó cikkek