Két három- és három négynapos hosszú hétvégével számolhatunk jövőre
VG
2021.05.22, 11:40
Megosztom a cikket
Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy munkanapot, ami áthelyezés nélkül éppen egy ünnep és hétvége közé esne 2022-ben
– jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette:
Húsvétkor is négy, pünkösdkor és karácsonykor pedig három-három napot tölthetünk otthon, pihenéssel, családi körben ünnepelve.
Fotó: Shutterstock
A foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium feladatkörébe tartozik a munkaidő-beosztás munkaszüneti napok miatt szükséges megváltoztatása. 2022-ben március 15. és mindenszentek kapcsán lesz indokolt a munkanapok átrendezése. Előbbi esetében március 14-ét a rákövetkező héten, március 26-án, utóbbinál pedig október 31-ét bő két héttel korábban, október 15-én, szombati napokon kell majd ledolgozni. A következő esztendő harmadik négynapos hosszú hétvégéje a húsvéti lesz.
Jövőre pünkösd mellett karácsony másnapja is egy hétfővel toldja meg a hétvégét. Három további ünnepnap semmilyen módon nem befolyásolja a többség munkaidő beosztását: 2022-ben május elseje és október 23-a vasárnapra, augusztus 20-a pedig szombatra esik.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.