Magyar gazdaság

Állami vállalat bonyolíthatja le a Budapest Diákváros projektet

A tervtanácsokra vonatkozó rendeletet is módosította a kormány a Magyar Közlöny szerint.

A kormány egyetért azzal, hogy Palkovics László kormánybiztos a Budapest Diákváros projekt előkészítésének és megvalósításának feladatait egy 100 százalékban állami tulajdonú, zártkörűen működő részvénytársaság útján lássa el – derült ki a kedd este megjelent Magyar Közlönyből. Az állami társaság 5 millió forint jegyzett tőkével és 395 millió forint tőketartalékkal történő megalapítására a nemzeti kezeléséért felelős miniszter lett kijelölve.

A pénzügyminiszternek az idei költségvetésből 400 millió forintot kell biztosítania a vállalat működésének finanszírozására. A tulajdonosi jogokat az innovációs és technológiai miniszter gyakorolhatja a jövőben.

MTI

A kormány továbbá módosította a tervtanácsokról szóló kormányrendeletet is. A jogszabály szerint a tervtanácsi eljárásnak meg kell előznie az építésügyi hatósági engedélyezési, az örökségvédelmi hatósági engedélyezési és az örökségvédelmi bejelentési eljárást. Az Országos Építészeti Tervtanács működésére vonatkozó részletszabályokról szintén rendelkezik kormányrendelet.

Magyar Közlöny Palkovics László Budapest Diákváros Varga Mihály ITM állami cég Országos Építészeti Tervtanács projekt
Kapcsolódó cikkek