BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmarad az idei Világgazdasági Fórum

A Szingapúrba tervezett davosi Világgazdasági Fórumot a koronavírus-járvány miatt nem lehet személyes részvétel mellett megtartani.

Elmarad az idei évben Szingapúrba tervezett davosi Világgazdasági Fórum (WEF), amin a világ vezető politikusai, társadalmi és gazdasági döntéshozói már személyesen vettek volna részt.

A szervező Világgazdasági Fórum svájci nonprofit alapítvány a döntést azzal indokolta, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg egyelőre lehetetlen egy ilyen nagy horderejű, globális eseményt megtartani.

A szervezők most azzal számolnak, hogy valamikor a jövő év első felében kerülhet sor személyes jelenlét mellett a szokásos éves tanácskozásra,

de hogy pontosan mikor és hol, azt még nem tudni.

A szokásoknak megfelelően az idei év januárjában ugyan megtartották a Világgazdasági Fórumot, de a pandémia-helyzetre tekintettel online folyt a tanácskozás. Eddig úgy tűnt, hogy a politikai és vállalati döntéshozók már személyesen is részt vehetnek a fórumon májusban Szingapúrban, de a továbbra is bizonytalan globális pandémia-helyzet keresztülhúzta ezt a tervet.

A Világgazdasági Fórum 1971 óta megrendezett éves találkozóit januárban Davosban szokták megtartani, ez alól csak a 2002-ben New Yorkban megrendezett tanácskozás volt kivétel.

A szervezők a találkozó helyszínének megváltoztatásával fejezték ki az amerikai város iránti szolidaritásukat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt.

Fotó: Shutterstock

A szervezők a 2021-es, 51. alkalommal sorra kerülő személyes részvételű tanácskozást Davos helyett eredetileg Lausanne-ban tartották volna, hogy jobban be tudják tartani a járványügyi szabályokat, köztük az egymástól való távolságra vonatkozó előírásokat.

A koronavírus-járvány azonban ezt nem tette lehetővé, csupán online megbeszélésekre került sor januárban.

A szervezők ekkor még derűlátóan úgy vélték, hogy 2021 májusában Szingapúrban már megtartható lesz személyes részvétellel a fórum, azonban most végleg törölték a programnaptárból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.