Magyar gazdaság

Fellendüléssel számol a Sberbank

A pandémiás helyzetben felülvizsgált üzleti tervek felett teljesített tavaly a Sberbank Magyarország Zrt. Szabó Richard, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója szerint a lakossági területen a fedezetlen hitelek terén, míg a vállalati szegmensben az államilag támogatott hitelekkel és a kereskedelmi ügyletek finanszírozásával igyekeznek előrelépni.

Az anyabank nyeresége 10 százalékkal esett vissza a válság nyomán. Mi a helyzet a magyar leányvállalatéval?

Tavaly a koronavírus-járvány kitörésével egy mindannyiunk számára új helyzet állt elő, aminek hatására mi is felülvizsgáltuk korábbi terveinket. A korrigált célszámainkat az év végére nemhogy elértük, de túl is teljesítettük, így a Sberbank Magyarország 2020-ban üzletileg eredményes évet zárt. Ebben nagyon komoly szerepet játszott munkatársaink pandémiás helyzetben mutatott elkötelezettsége és helytállása. Ez a számok szintjén azonban csak negatív eredményhez volt elegendő a hitelezési értékvesztés miatti nagymértékű céltartalékképzés nyomán.

A Deloitte banki M&A-felmérése szerint azok a pénzintézetek, amelyek az adott piacon nem tudnak 5 százalékos részesedést felmutatni, az egyre erősödő helyi szabályozás költségigénye miatt potenciálisan eladósorba kerülhetnek. Ezen a listán folyamatosan ott szerepel a Sberbank is. Mit gondol erről? Lehet előremenekülni megfelelő üzletpolitikával?

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy piaci részesedésünket minden szegmensben növeljük. Ez a személyi kölcsönök piacán 5 százalék körül mozog. Mindemellett évek óta szigorú költségmenedzsmentet folytatunk, ennek következtében a koronavírus-járvány kitörését megelőző években rendre nyereségesek voltunk, és ezt tervezzük a jövőben is. Ettől függetlenül a döntés a tulajdonosunk kezében van, aki folyamatosan látja az erőfeszítéseinket és az eredményeinket.

Mennyiben tud a bank versenyezni a nagy állami bankokkal a magyar–orosz finanszírozásában?

Teljes mértékben, tekintettel arra, hogy a magyar Sberbank hagyományosan erős az export- és a kereskedelemfinanszírozásban. Bankunk kiemelkedő regionális kapcsolatokkal, meghatározó trade finance kompetenciákkal, valamint dedikált, orosz nyelven igen jól beszélő szakértői csapattal rendelkezik. Emellett kiemelendő, hogy az orosz–magyar kereskedelmi ügyletek finanszírozásában érdemi támogatást kapunk anyabankunknál dolgozó kollégáinktól, akik legtöbbször jól ismerik az orosz kereskedelmi partnert. Bankunk stratégiájának évek óta egyik központi eleme az orosz–magyar kereskedelmi kapcsolatok finanszírozása és banki termékekkel való támogatása.

Szabó Richárd
Fotó: Sberbank

Mely területeken szeretnének előrelépni? Mennyire sikeres a lakossági ügyfeleket rendszeresen megszólító személyihitel-kampányuk?

A lakossági szegmensben a fedezetlen hiteleink, a vállalati szegmensben az államilag támogatott hiteleink a legnépszerűbbek, ezeket keresik leginkább az ügyfeleink. Főleg ezeken a területeken szeretnénk az idén előrelépni. Személyikölcsön-kampányunk évek óta sikeres. A tavaly ősszel indított új kommuniká­ciós platformunk az elvárton felüli, rendkívüli eredményeket produkált mind a márkaismertség, mind az értékesítési számok tekintetében, ezért idén tavasszal folytatjuk. Az új kampánnyal egy eddig meg nem szólított ügyfélkör elérése a célunk, akiket, úgy látjuk, sikeresen vonz be a kampány.

Kihívásként vagy inkább lehetőségként tekintenek a járvány utáni hónapokra, a moratórium lejártát követő időkre, a gazdaság újraindulására?

A moratórium utáni időszak több téren is tartogathat kihívásokat. Érthetően el kell tudnunk majd magyarázni az ügyfeleinknek, hogy mi és hogyan változott a moratórium igénybevétele miatt. Az esetlegesen bajba jutott ügyfeleinket pedig nyíltan és segítő szándékkal meg kell hallgatnunk, és segítenünk kell a helyzetük rendezésében. Ezzel együtt a járvány visszaszorulása utáni gazdasági újraindulásra mindenképp lehetőségként tekintek. A megnövekedő pénzügyi igények kielégítéséből mi is tervezzük kivenni a részünket mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Ennek során kifejezetten építünk hagyományosan erős kompetenciáinkra a fedezetlen hitelezés területén a lakossági szegmensben, míg a vállalatok tekintetében elsősorban az államilag támogatott hitelprogramok nyújtásával segítjük ügyfeleinket.

Sberbank Magyarország Zrt.
Kapcsolódó cikkek