BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Palkovics: szorosabb tudományos együttműködés kell Nyugat-Európával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarország célja, hogy a magyar kutatók és innovátorok szorosabb együttműködést alakítsanak ki más uniós országok kutatóival.

Magyarország az egyetemeinek, kutatóintézeteinek, oktatási hálózatának és cégeinek fejlesztésén túl a jelenleginél sokkal magasabb szintre kívánja emelni a kutatás-fejlesztést és az innovációt – erről Palkovics László beszélt Brüsszelben, miután kedden Marija Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős uniós biztossal tárgyalt.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az innovációs és technológiai miniszter a megbeszélést követően magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte:

El kell felejtenünk a visszafogottságunkat, ugyanis akarunk is, tudunk is, és képesek is vagyunk arra, hogy együttműködjünk nagy nyugat-európai egyetemekkel

Palkovics László elmondta: a Horizont Európa elnevezésű uniós kutatási és innovációs keretprogram 95 milliárd eurós forrásaiból több támogatást kell elhoznia a magyar intézményeknek, kutatóintézeteknek, egyetemeknek és cégeknek.

A miniszer elmondta, a felsőoktatási ügyekkel kapcsolatban az uniós biztossal beszéltek arról is, hogy a magyar kormány 295 milliárd forintot szán a magyar egyetemekre. Ebből egyebek mellett egyetemi fejlesztési projekteket, szakképzési intézmények fejlesztését kívánja finanszírozni, illetve a Nemzeti Laboratórium konstrukció létrehozására is jelentős összeget juttathat.

Palkovics a tanácskozáson világossá tette: a felsőoktatás modellváltása nem „ördögtől való”, hanem egy, az eddigiektől eltérő működésmódot biztosít az egyetemek számára.

https://www.vg.hu/velemeny/velemeny-rovat-hirei/egyetemi-fenntartovaltas-a-szegedi-modell-2-3778831/

A modellváltás egyebek mellett megkönnyíti azt is, hogy a támogatást – legyen az európai uniós vagy hazai – a pályázó intézmények kapják. Az egyetemeket vezető kuratóriumok összetételével kapcsolatban azt mondta:

nem kell félteni a magyar egyetemeket, kiváló kezekbe kerülnek a felsőoktatási intézmények.

Fotó: LV LIANG / IMAGINECHINA / AFP

Az innovációs és technológiai minisztere tájékoztatta az uniós biztost arról a szándékról, hogy létrehozzák a kínai Fudan Egyetem kampuszát Budapesten.

Ha kíváncsi arra, hogy fog kinézni a Fudan kampusza, itt megnézheti a látványterveket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.