BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még idén folytatódhat a drágulás az építőipari cégvezetők szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Cégvezetők beszámolóiból listázták az idei építőipari árváltozásokat.

Az árak korrekciójával, a műszaki tartalom változtatásával vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével történjen meg a szükségessé vált szerződésmódosítás a folyamatban lévő kivitelezések esetén – szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Fotó: Kallus György / VG

Az előre nem látható mértékű piaci árváltozások következtében sok esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon megvalósítani a kivitelezést, az áremelkedések korrekt kezelése a megrendelő és a kivitelező közös felelőssége.

Idén már csaknem megkétszereződött a faanyagok ára, másfélszeresére nőtt a hőszigetelők, 40 százalékkal emelkedett az elektromos szerelvények ára. Még ebben az évben további drágulásokra számít az a négyszáz cégvezető, akinek a válaszai alapján összeállították a jellemző árváltozások listáját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.