Magyar gazdaság

Megszületett a bérmegállapodás az állami cégeknél

Ahhoz képest, hogy a koronavírus-válság miatt az állami társaságoknál hónapokig szó sem volt bérfejlesztésről, ez egy jelentős előrelépés

– értékelte a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, Liga Szakszervezetek elnöke a legnagyobb közszolgáltató vállalatok dolgozóinak béremeléséről szóló hároméves megállapodást.

A megszületett egyezség szerint

2021. július 1-től – 2023 végéig – összesen 15 százalékkal emelkedik az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók keresetek.

A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy az közszolgáltató társaságok külön-külön állapodtak meg, a 15 százalékos béremelés évenkénti felosztása helyi szinteken történt, annak mértéke pedig eltérő lehet.

Így például míg a MÁV-Volán Csoport 2022-ben és 2023-ban 10, illetve 5 százalékkal emeli a béreket, addig a Magyar Postánál 2021-ben 4 százalékkal, 2022-ben 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő a postások alapbére. A Nemzeti Vízműveknél dolgozók alapbére pedig 2021-ben 4, 2022-ben 7, 2023-ban 4 százalékkal emelkedik.

Fotó: Shutterstock

Ahol további források is rendelkezésre álltak, ott a béremelés kiegészül megemelt összegű béren kívüli juttatásokkal is. Így történt a MÁV-Volán csoportnál is: ott két nagyobb kifizetés lesz idén, előbb most nyáron, illetve az év végén. Ugyanakkor csak jövőre várható a nagyobb, kétszámjegyű béremelés.

Mészáros Melinda rámutatott, hogy az állami társaságoknál elbocsátásokra nem került sor a kritikus időszakban sem, gyakorlatilag teljes létszámmal működtek a közszolgáltatások, miközben jelentős veszteségeket szenvedtek el.

Ehhez képest nagy előrelépés, hogy elfogadták az érdekképviseletek több éves bérmegállapodásra vonatkozó javaslatát

– tette hozzá.

A Liga vezetője ugyanakkor jelezte, hogy bármelyik félnek lehetősége van ezeknek a megállapodásnak az újratárgyalására. Mager Andrea miniszterrel és Fónagy János miniszterhelyettessel is abban állapodtak meg a szakszervezetek, hogy a munkerőpiac és a gazdasági helyzet alakulását folyamatosan figyelmemmel kísérik. Ennek köszönhetően a postánál nyitott is a harmadik év, mivel ott egy minimum szintet határoztak meg.

A jövő évi és garantált bérminimumról szóló megállapodás várhatóan további kérdéseket vethet fel, amelyről legkorábban szeptemberben kezdődhetnek meg a tárgyalások.

Mészáros Melinda liga szakszervezetek bérmegállapodás Mager Andrea minimálbér
Kapcsolódó cikkek