Magyar gazdaság

Milliárdos adócsaló hálózatot számoltak fel

A Tatabányai Járásbíróság letartóztatott három embert, akiket 4,5 milliárd forint összegű adócsalással gyanúsítanak – írja a Komárom-Esztergom megyei főügyészség.

A 2017-től Bonyhádon működtetett társaság háromszintű céghálózatot hozott létre.

A bűnszervezetet egy házaspár vezette, és a feleség sógora adott nekik adóügyi tanácsokat.

Fotó: Shutterstock

A felső szinten lévő gazdasági társaságok vagyonvédelmi szolgáltatásokra szerződtek, ehhez alvállalkozókat vettek igénybe, akik bukócégeket vontak be további alvállalkozóként. A munkavállalók színleg az eltűnésre szánt cégekhez voltak bejelentve, azonban a középső szinten lévő társaságok foglalkoztatták őket, a munkabérüket is onnan kapták.

Az egymást váltó bukócégek a foglalkoztatás után a járulékokat nem fizették meg, ezen felül fiktív számlákat állítottak ki a középső szinten lévő gazdasági társaságoknak.

A három embert jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, és a bíróság egy hónapra letartóztatta őket – ismertette a főügyész.

Új fejezet kezdődhet az adóversenyben

Egyre nagyobb az esélye annak, hogy valamilyen formában, de lesz globális vállalati adó, annak ellenére, hogy számos ország ellenzi.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fiktív számla milliárd adócsalás
Kapcsolódó cikkek