Magyar gazdaság

Ingyenes programozói képzést indít az ITM

Álláskeresők és karrierváltás előtt állók számára kínál ingyenes, alapszintű programozó kurzust a HTTP Alapítvány.

A virtuális nyári tábor résztvevői teljesen kezdőként is első saját weboldaluk önálló létrehozásáig juthatnak el. 

Büszkék vagyunk az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ingyenes képzésére, az Újratervezés programra, amelyet a közeljövőben újabb ütemmel folytatunk. De örömmel hívjuk fel a figyelmet más hasonló lehetőségekre, hiszen ezzel az elhelyezkedők segítése mellett még jobb teljesítményre ösztönözzük a magyar gazdaság egyik húzóágazatát, amelyben a vírusválság idején is bővült a foglalkoztatás

– mondta el György László, hozzátéve, hogy egyre több olyan munkahely jön létre, ahol elvárás a legalább alapszintű programozói, kódolói tudás. Az informatikai képzések kiemelkedő bérezésű és magas hozzáadott értéket előállítani képes munkahelyeket teremtenek – hangsúlyozta az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. 

Fotó: Shutterstock

Mivel sokan szeretnének elhelyezkedni ilyen területen, úgy gondoltuk, az alapítvány hídszerepet tölthet be a vállalati partnerek, képzőintézmények és a munkavállalók között. A Green Fox Academy és a Microsoft Magyarország közreműködésével induló ingyenes kurzus  az első lépések megtételében nyújt segítséget az álláskeresőknek és karrierváltóknak.

– mondta a képzést szervező HTTP Alapítvány elnöke, Sisák Zoltán.

 

Szél Péter, a Green Fox Academy oktatásért felelős szakmai vezetője hozzátette: 

A MyFirstApp Coding Camp nyári tábor tananyagának összeállításával az volt a célunk, hogy  minél több ember számára tegyük elérhetővé az alapszintű programozási ismereteket. A kurzus módszertana a gyakorlatra fókuszál, frontális oktatás helyett pedig mentorálunk. A táborról a https://myfirstapp.greenfox.academy oldalon érhetők el részletes információk.

Az ITM, az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megbízásából készült felmérés szerint két év múlva akár 26 ezer betöltetlen álláshely állhat nyitva az IT-szakemberek előtt a hazai gazdaságban. Az elemzés szerint a digitalizáció és az innovatív technológiai fejlesztések ma már gyakorlatilag minden ágazatban elengedhetetlenné váltak. Megfelelő szakmai utánpótlás nélkül a digitális gazdaság nem teljesítheti be a benne rejlő lehetőségeket.

programozás György László informatikai képzés Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázat
Kapcsolódó cikkek