A takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus járvány együttes piaci hatása indokolttá tette a költségvetésbe eredetileg betervezett, állattenyésztést segítő agrártámogatások keretösszegének megemelését - emlékeztetett facebook bejegyzésében Nagy István agrárminiszter.

Fotó: Varga György

Hozzátette: a többlet lehetővé teszi a baromfi állatjóléti támogatásra 2021. évben eredetileg rendelkezésre álló források további 2,1 milliárd forinttal, a sertés hízó állatjóléti támogatásnak pedig 1,2 milliárd forinttal történő megemelését.

Emellett az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére szolgáló támogatás 640 millió forinttal egészítik ki. A tenyésztési tevékenységet segítő tenyésztésszervezési támogatást pedig 400 millió forinttal emeli meg a tárca – fejtette ki Nagy István. 

A szakminiszter elmondta, hogy az állatjóléti támogatások tekintetében a kormányzati segítség a sertéságazatban már a 2021. támogatási év II. negyedévi, a baromfiágazatban a 2020/2021. támogatási év III. negyedévének kifizetéseihez kapcsolódóan megjelenik a gazdálkodók számára. A tárcavezető szerint a többletforrások biztosítása egyértelműen mutatja az agrártárca elkötelezettségét az állattenyésztő ágazatok felé.

A miniszter az idén bevezetett mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvétel lehetőségére is felhívta a figyelmet. Ennek köszönhetően ugyanis a krízisbiztosítási alaphoz csatlakozó gazdálkodók a rajtuk kívül álló okból bekövetkező, tárgyévet megelőző három év átlagos jövedelméhez képesti 30% feletti éves jövedelemcsökkenés esetén akár 70%-os kompenzációban részesülhetnek. A pénzügyi segítség nagyrészt a vidékfejlesztési források biztosítják. Legközelebb jövő év februárban nyílik lehetőség a csatlakozásra – emelte ki az agrárminiszter.