Magyar gazdaság

Kevesebb a vevő, de a hirdetés is a használtlakás-piacon

Az idén összességében – a használt és új lakásokkal együtt – a tavalyi 112 ezernél több, de a 2019-es 157 ezernél kevesebb tranzakcióra van kilátás az ingatlan.com előrejelzése szerint.

Júliusban 12 600 használt lakóingatlan cserélt gazdát az ingatlan.com tranzakcióbecslése szerint. Bár ez 5 százalékkal elmarad a tavaly júliusi 13 200 darabos adásvételtől a használt lakások piacán, bőven meghaladja a múlt év alig 9 ezres havi átlagot, de 2019-es 12 ezer feletti havi átlagos forgalmat is.

Fotó: Löffler Péter

 

Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a tényleges adásvételek változásával összhangban júliusban 

a feladott használt lakóingatlan-hirdetések száma és a használt lakóingatlanokra érkező érdeklődések száma is 16 százalékkal csökkent éves összevetésben.

A szakember közölte azt is, hogy a járvány okozta gazdasági bizonytalanság és a lakáspiaci hullámok alakulása miatt egyelőre nehéz pontos becslést adni az idei lakáspiaci forgalomra. A mostani kilátások szerint azonban az valószínűsíthető, hogy 2021-ben összesen – azaz a használt és az új lakásokat is figyelembe véve – a tavalyi 112 ezernél több, ám a 2019-es 157 ezernél kevesebb adásvételre van kilátás, ami idén 140-150 ezer tranzakciót jelenthet.

Az ingatlan.com júliusi, az újlakás-piac helyzetéről szóló jelentése szerint az 5 százalékos, kedvezményes lakásépítési áfa felpörgette a lakásépítési kedvet az idei első félévben, mindemellett egyre drágább új építésű lakáshoz jutni Magyarországon.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek