Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy már tavasz óta folynak a háttértárgyalások és egyeztetések a szervezet és a kormányzati szereplők között, hogy megágyazzanak a hivatalos tárgyalásoknak a kérdés kapcsán – olvasható az Infostarton.

Fotó: Shutterstock

Ezek kapcsán a VOSZ a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához hasonlóan egyetért azzal, hogy az ország gazdasága elbírja a bruttó 200 ezres minimálbért, ami robbanásszerű, közel 20 százalékos emelkedésnek felel meg. A főtitkár szerint azonban a növekedése az átlagos béreket is növelni fogja, két számjegyű mértékben, hiszen a bértorlódás miatt a magasabb kereseteken is emelni kell, még ha kisebb mértékben is.

Perlusz szerint nem igaz, hogy a munkáltatók könnyen beadták volna a derekukat, hiszen a pandémia miatt sok nehézséggel küzdenek, és a hivatalos bértárgyalások még meg sem kezdődtek. Azonban megerősítette, hogy elviselhető lehet a legalacsonyabb bérek 19,5 és 20 százalékos emelése, hiszen a 2016-os, hatéves bérmegállapodás első évére is rendkívül radikális minimálbér- és garantált bérminimum-növelésről állapodtak meg a kormányzattal, hiszen az előbbi 15, a kétszer annyi dolgozót érintő utóbbi pedig 25 százalékkal emelkedett akkor.

A főtitkár azonban emlékeztetett, hogy a 2017-re szóló béremelést a kormányzat a vállalkozások terheinek enyhítésével kompenzálta, így akkor csökkent 9 százalékra a társasági és a szociális hozzájárulás mértéke is 27-ről 22 százalékra mérséklődött. Perlusz most is hasonló ellentételezésekben reménykedik a kormányzat részéről.

A munkavállalók részéről a Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda fejtette ki álláspontját az InfoRádióban, és jelezte, hogy a 2020-ról 2021-re váltó év során sajnos nem sikerült komoly béremelést kiharcolni, ami megtörte a korábbi éveket jellemző bérfelzárkózási folyamatot.

A vezető reméli, hogy a napokban összehívják  a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF), és ezen sikerül meghatározni a 2022-es minimálbért, akár egy többéves megállapodás keretében. Mészáros egyetért azzal, hogy a magyar gazdaságnak el kell bírnia a 200 ezres minimálbért, ám a több embert érintő bérminimum emelését még fontosabb tartja, különösen, hogy Magyarország még így is elmarad a minimálbér tekintetében, de legalább újra megkezdheti a 2021-ben megszakadt felzárkózást.

A bérminimumra visszakanyarodva elmondta, hogy annak terén a Liga 20-25 százalékos emelést tart szükségesnek.

Szavait azzal zárta, hogy szemben a 2021-re vonatkozó megállapodással, most egy lényegesen sikeresebb egyeztetés jöhet.