A pénzmosás megelőzését, megakadályozását célzó szabályok megsértéséért szabott ki 108,6 millió forint bírságot két bankra és három, az azok megbízásából tevékenykedő pénzváltó társaságra a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Mint az a jegybank szerdai közleményében olvasható, a pénzváltók – amelyeket bankjaik elégtelenül ellenőriztek – 

több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentettek, nem kérdeztek rá ügyfeleik pénzeszközeinek forrására, 

emellett hiányos volt szűrési és kockázatértékelési gyakorlatuk is.

Ennek ellenére a központ bank szerint a hazai pénzügyi rendszer pénzmosás-megelőzési szempontból is stabil, megbízhatóan működik. A jegybank 2020 augusztusától végzett témavizsgálatot a Raiffeisen Bank Zrt.-nél, a Takarékbank Zrt.-nél, valamint a két hitelintézet valamelyike által megbízott egyes pénzváltó ügynököknél, így a Best Change Team Kft.-nél, a Ciklámen-Tourist Idegenforgalmi Zrt.-nél, a Corner Trade Kft.-nél, az IBUSZ Utazási Irodák Kft.-nél és a Szalai-Dodá Kft.-nél. A vizsgálat során a pénzváltási tevékenységhez kapcsolódó pénzmosás-megelőzési eljárások, kontrollok alkalmazására vonatkozó jogszabályi előírások betartását tekintették át.

Fotó: Shutterstock

A vizsgált pénzváltók több alkalommal 

nem vagy nem a jogszabálynak megfelelően tettek eleget a pénzmosásgyanús ügyletekkel kapcsolatos bejelentési kötelezettségüknek az illetékes pénzügyi információs hatóság felé. 

Ezen bejelentések elmaradása vagy késlekedése veszélyezteti a hatóság hatékony fellépését a pénzmosás- vagy terrorizmusfinanszírozás-gyanús tranzakciókkal szemben.

Ráadásul a pénzváltók többször is elmulasztották (még a jogszabályban előírt kötelező esetekben is) beszerezni kockázatosnak tartott ügyfeleiktől a pénzeszközeik forrására vonatkozó információkat, így 

nem is ítélhették meg megfelelően az adott tranzakciók, illetve ügyfelek pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatát.

Mindemellett az MNB szerint egyes pénzváltók a pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási kockázatokkal kapcsolatos szűrőrendszeri riasztások dokumentálásában és az erre vonatkozó eljárásrendben sem megfelelően jártak el, ebben hiányosságaik voltak. Pedig ezen monitoringtevékenység alapvető fontosságú a pénzmosási kockázatok megállapításához, hiszen elsődlegesen a szűrőrendszer által generált riasztások feldolgozása alapján állapítható meg a gyanús ügyletek bejelentésének szükségessége. A pénzváltók belső kockázatértékelése sem tartalmazta az elvárt módon a tevékenységükhöz kötődő pénzmosási kockázatokat, 

egy pénzváltó ügynöknél pedig az egyes ügyletekhez, ügyfelekhez kapcsolódó adatmegőrzési gyakorlat sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

A jegybank szerint a megbízó hitelintézetek sem tárták fel – jogszabályból eredő kötelezettségük ellenére – a pénzváltók bejelentési, a pénzeszközforrások eredetének azonosítására vonatkozó, illetve a szűrési és belső kockázatértékelésük elégtelen volta miatti jogszabálysértéseket belső vizsgálataik során. Pedig ezek az ellenőrzések kiemelt jelentőségűek, hiszen (társasági formája, mérete alapján) nem minden pénzváltó ügynöknek kell belső ellenőrzési funkcióval rendelkeznie. Ha viszont nem megfelelők a megbízó hitelintézet kontrolljai, azok nem tárják fel az ügynökei vonatkozó kockázatait.

Éppen ezért a jegybank a mindenkori pénzmosás-megelőzési jogszabályoknak való megfelelésre vonatkozó figyelmeztetés mellett – határidők kitűzésével – kötelezte az érintett hitelintézeteket és pénzváltókat a jogsértések megszüntetésére, valamint a bankokat a pénzváltó ügynökeiknél elvégzendő teljes körű, a jogsértések kiküszöbölését célzó intézkedéseikre fókuszáló pénzmosás-megelőzési vizsgálatok lefolytatására.

A hiányosságok miatt az MNB a Raiffeisen Bank Zrt.-re 16,25 millió, a Takarékbank Zrt.-re 12,5 millió, a Ciklámen-Tourist Idegenforgalmi Zrt.-re 36,875 millió, a Corner Trade Kft.-re 19,25 millió, az IBUSZ Utazási Irodák Kft.-re 23,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki (a két másik pénzváltó a figyelmeztetéseken és kötelezéseken túl nem kapott pénzbírságot). A bírság összegének mértékét több esetben enyhítette, amikor az érintett társaságok megkezdték a hibák kijavítását.